Előtérbe kerültek a fiatalok – a múlt évet összegezte a MIÉRT

Két választáson, kampányokon, fontos rendezvényeken van túl a Magyar Ifjúsági Értekezlet. A tavalyi évet a MIÉRT elnöke, az RMDSZ Máramaros megyei képviselője és ifjúságért felelős alelnöke értékelte kedden Kolozsváron.

Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke elmondta, 12 települést látogattak meg a múlt év elején, hogy felmérjék a tagszervezetek állapotát és igényeit. Ekkor készültek el az ifjúsági törvényt érintő javaslataikat is. Februárban a területi RMDSZ-elnökökkel találkoztak, hogy lobbizzanak az ifjúsági jelöltekért az önkormányzati választásokat megelőzően. Az ifjúsági törvényről szóló módosításaikkal március elején jártak a parlamentben, abban a hónapban megtartották rendes küldöttgyűlésüket is az "500 fiatalt a közösségért" szlogennel.

Áprilisban indították el a Rólad szól! konzultációs karavánt, összesen 1566 résztvevővel, 13 megyét, 30 települést látogatva meg. Ebben a hónapban indultak el az önkormányzati választásokkal, urbanisztikai, közbeszerzési, költségvetési kérdésekkel kapcsolatos képzések is Székelyföldön, a Partiumban és Közép-Erdélyben. A Civil Információs Centrumok elindítását májusban jelentették be.

Júniusban zárult a kampány, a MIÉRT több polgármestert, megyei tanács-alelnököt, városi és megyei tanácsost juttatott be az önkormányzati választásokon. „Azt gondolom, hogy az erdélyi magyar fiatalok rácáfoltak arra a közhellyé vált kijelentésekre, hogy a fiatalokat nem érdekli a politika” – fogalmazott Antal.

Júliusban szervezték meg az ötnapos EU Tábort, amelyre meghívták többek között Nagy-Britannia bukaresti nagykövetét is, aki a brexit utáni kérdéseket taglalta. Augusztusban a Kolozsvári Magyar Napokon jelentkeztek ifjúsági pavilonnal a tagszervezetek és egyházi ifjúsági szervezetek részvételével.

Ősszel újrakezdték a Róla szól! kampányt, Antal Lóránt részt vett az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének (YEP) találkozóján, ahol a fiatalok ingyenes vasúti utazását szorgalmazta. Eközben gyakornokokat toboroztak Winkler Gyula EP-képviselő irodájába. Az országos választásokon öt jelöltet indítottak, erős kampányt folytatva – hangzott el a sajtótájékoztatón. Antal szerint olyan témákat ragadtak meg, amelyekkel az új kormány is aktívan foglalkozik.

Tavaly vállalkozói konferenciát is szerveztek a magyarországi IKSZ-szel közösen, erdélyi és magyarországi fiatalokat ismertetve meg egymással. A rendezvény második megállóját valószínűleg február végén, Kolozsváron szervezik meg. Szorgalmazzák fiatal vállalkozók kereskedelmi kamarájának elindítását is. A MIÉRT két kiadványt jelentetett meg 2016.ban: az önkormányzati kisokost és egy a pályázati lehetőségeket összegző kiadványt. 15 pályázatot nyertek az év folyamán.

Több teret kapott az ifjúság

Az IT-bizottság, illetve a védelmi és közrendészeti bizottság tagja lett a parlamentben Apjok Norbert. Az RMDSZ Máramaros megyei képviselője elmondta, az egynapos cégbeíratás, a szakoktatás támogatása, a vidékfejlesztés különböző területei fontosak számára, emellett az adócsökkentés munkatapasztalattal nem rendelkező fiatalokat alkalmazó cégek számára, illetve a vidéki internet-hozzáférés és IT-hálózat lefedettségének javulása. Probléma szerinte, hogy kevés a magyarul tudó rendőr magyar többségű településeken, így ennek az aránynak a javítása is cél.

Geréd Imre, az RMDSZ ifjúságért felelős ügyvezető alelnöke arról beszélt, a fiatalok folyamatosan előtérbe kerültek a kampányok alatt. A máramarosi jelölt kampányának vezetőjeként elmondta, szűkös térben mozoghattak, de Apjok Norbertnek sikerült bejutnia a parlamentbe.

A Rólad szól! koordinátoraként Geréd Imre elmondta, egy nem túlpolitizált, nem megszokott projektet akartak elindítani. Egy felmérés során kiderült, a középiskolások különösen érdeklődnek a Rólad szól! iránt, ezért is szervezték meg két ízben is tavaly ezt a kampányt.

Kapcsolódók

Kimaradt?