Nem halmozható a nyugdíj és az állami fizetés, de bőven vannak kivételek

Döntő házként szavazta meg szerdán a képviselőház a nyugdíj és az állami fizetés halmozását megtiltó törvénytervezetet, ugyanakkor több kategóriát kivont a jogszabály hatálya alól, például a választott közjogi méltóságokat, a tanárokat, egyházi tisztségviselőket, művészeket, a Román Akadémia tagjait, illetve a parlament ellenőrzése alatt álló, önálló finanszírozású, autonóm közigazgatási hatóságoknál megbízást teljesítő személyeket.

A tervezetet 215 támogató és 3 ellenszavazattal, 49 tartózkodás mellett fogadta el az alsóház. Az elfogadott szöveg értelmében a központi és helyi hatóságok és közintézmények, állami vállalatok, illetve többségében köztulajdonban lévő vállalatok alkalmazottai a munkáltató évenkénti beleegyezésével a nyugdíjkorhatár elérése után is folytathatják a munkát ugyanazon munkaszerződés vagy kinevezés alapján. Az érintettek bármikor kérhetik nyugdíjaztatásukat. Az állami intézmények és vállalatok nyugdíjkorhatárt elért alkalmazottainak a törvény hatályba lépésétől számított 30 napon belül írásban kell közölniük, hogy nyugdíjba vonulnak-e vagy folytatják a munkát. A tevékenység folytatásához a munkáltató írásbeli jóváhagyására van szükség, amit évente kötelező megújítani - áll az Agerpres által idézett tervezetben.

A képviselőház döntő fórumként szavazott a tervezetről. Fotó: Agerpres

Az állami nyugdíjrendszer nyugdíjasainak, a katonai nyugdíjak, illetve a szolgálati nyugdíjak jogosultjainak a törvény lehetőséget teremt arra, hogy a központi és helyi hatóságok és közintézmények, állami vállalatok, illetve többségében állami vagy helyi köztulajdonban lévő vállalatok alkalmazottjaként folytassák a munkát, de az aktív időszakban nem jogosultak nyugdíjra. A nyugdíj és az állami fizetés halmozását megtiltó törvény hatálya alól azonban kivételt képeznek a következő kategóriák: a választott közméltóságok, illetve azok, akik mandátumának idejét konkrétan az alkotmány szabja meg; a pedagógusok; a helyi hatóságok által órabérrel alkalmazott, otthoni idősgondozást végző személyek; az örökségi nyugdíjra jogosult gyermekek és a munkavállalási joggal rendelkező, harmadfokú rokkantsági nyugdíjra jogosult személyek; az állami kórházak és intézmények egészségügyi alkalmazottai; a fogyatékkal élők személyes gondozói; a szülészek; az egyházi vagy művészi funkciókat betöltő személyek; a Román Akadémia tagjai.

A parlament ellenőrzése alatt álló, önálló finanszírozású, autonóm közigazgatási hatóságoknál megbízást teljesítő személyek a törvény hatályba lépésétől kezdve mandátumuk kitöltéséig halmozhatják a nyugdíjat a tevékenységből származó keresetükkel - áll a tervezetben. A képviselőház döntő fórumként szavazott a tervezetről.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?