„Nem a fájdalom miatt sírtam, hanem azért, hogy nem versenyezhetek” – Mandel Kata a gangwoni sérüléséről

Hazatért a téli ifjúsági olimpiáról a román küldöttség egyik zászlóvivője, a 17 éves Mandel Kata. A csíki hódeszkás az edzésen elszenvedett csuklótörése miatt nem tudott rajthoz állni, elmondása szerint motiváltsága miatt nehezen tudta elfogadni az orvosok döntését. Némi vigasztalást jelentett viszont neki a NOB-elnök, Thomas Bach levele, amelyben gyors felépülést kívánt. Decemberi, világkupában elért eredményeivel kapcsolatban elmondta, nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy olimpiai bajnokokkal szerepelhet egy versenyen. Sérülése miatt február közepéig még gipszben lesz a keze, de reméli, a hónap végére már rajthoz tud állni az Európa Kupában.

Ahogy a Maszolon is beszámoltunk róla, a 17 éves csíkszeredai Mandel Kata volt a román küldöttség egyik zászlóvivője a dél-koreai Gangwonban tartott ifjúsági téli olimpiai játékokon, ahonnan már hazatért Csíkszeredába. A fiatal hódeszkás (snowboardos) a helyszínen történt balesete miatt végül nem tudott rajthoz állni a versenyen. Zoomos beszélgetésünk során felidézte sérülésének körülményeit, a verseny előtt egyik edzésén esett rá kezére, így törött el a csuklója.

„Amikor elestem, nem a fájdalom miatt sírtam, hanem azért, hogy nem versenyezhetek. Kaptam három gipszet, az egyik könyékig érő volt, de még akkor is úgy gondoltam, hogy szeretnék versenyezni, pedig nem tudtam kinyújtani a kezemet. Egyértelmű, hogy az orvosok nem engedték, megértem őket, de a nagy adrenalin miatt ezt nehezen tudtam elfogadni” – emlékezett vissza edzésbalesete utáni érzéseire Mandel Kata.

Fotók: a sportoló személyes archívuma

Sérülését követően a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach személyes, kézzel írott levelet küldött neki, amelyben minden jót és gyors felépülést kívánt.

„Nagyon jól esett, hogy ennyire figyelnek ránk. Szép gesztus volt. Akkor volt a legnehezebb, amikor ott voltam a pályán, a társaim versenyeztek és én csak álltam a szélén. Az volt a mélypont. Úgy éreztem, ott lenne a helyem köztük, nehéz volt megélni a helyzetet” – folytatta az események felidézését a fiatal sportoló, akinek január 17-től számítva négy hétig lesz gipszben a keze, február közepétől pedig további időre lesz szüksége majd az erősítéshez és a visszarázódáshoz.

Mandel Kata tavaly év végén kezdett el versenyezni a felnőtt világkupában, az erős mezőnyben rögtön kiemelkedő eredményekkel indított, az olaszországi Cerviniában meg is szerezte első pontjait a sorozatban.

„Szintlépés volt számunkra a világkupa. Olyanokkal versenyezhettünk, akiket korábban csak a tévében néztünk, megtiszteltetés volt olimpiai bajnokok és világbajnokok mellett állni a startnál. Sok tapasztalatot gyűjtöttünk ott, figyeltük a felkészülésüket. Az ottani hangulat teljesen más, mint a kisebb versenyeken, ezt is meg kell szokni, hogy ne befolyásoljon, de jól sikerült az első két világkupám” – mesélt tapasztalatairól a csíkszeredai hódeszkás.

A csíkszeredai sportgála idején Mandel Kata éppen az ifjúsági olimpia helyszínén, Gangwonban volt, amikor megtudta, a városban tartott eseményen ő lett a női utánpótlás kategóriában a 2023-as év legjobbja. Bár díját nem vehette át személyesen, sokat jelent neki az elismerés.

„Elég nehéz a versenyzést és az iskolába járást összeegyeztetni. Kint, amikor edzőtáborban vagyunk, igyekszünk pótolni délutánonként a dolgokat, tanulni a leckéket. Amikor hazaérünk, felelünk, felmérőket írunk, lehetőleg minél többet. Szerencsére a tanáraink megértőek velem, az osztályfőnököm is támogat, az osztálytársaim küldik a leckéket. Nélkülük nem menne, de én is megpróbálok mindent megtenni, ami tőlem telhető” – tért ki tanulmányai pótlására a Márton Áron Főgimnázium 11. osztályos diákja.

A szezon hátralévő részével kapcsolatban edzőjével úgy tervezték, februárban elsősorban az Európa Kupára koncentrálnának. Sérülése miatt egyelőre kérdéses, hány versenyen tud majd részt venni a hónapban, de reméli, néhány a vége felé összejön. Ezt követően márciusban szívesen szerepelne újra világkupákon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?