Fellobant az ifjúsági olimpia lángja Gangwonban

Telt ház előtt tartották meg a IV. téli ifjúsági olimpiai játékok nyitóünnepségét a gangwoni Oval Jégcsarnokban, ahol a román zászlót a hódeszkás Mandel Kata és a monobobos Sami Mihai vitték, míg a magyar lobogóval a jégkorongozó Weiler Krisztina és a hódeszkás Barabás Attila Bálint vonultak fel.

Fotó: olimpia.hu

Az MTI a Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának pénteki beszámolója alapján azt írta, hogy az esemény víziója az, hogy „a békés együttélést ünneplő ifjúság az egységet, a jobb jövőt a sporton keresztül teremti meg”. A fenntarthatóságot szem előtt tartva a 2018-as olimpia létesítményeit használják, így a fiataloknak is úgy érezhetik, hogy a nagy elődök nyomdokain haladnak.

A nyitóünnepségre rendhagyó módon először a sportolók vonultak be. A megjelenteket a lelátóról köszöntötte Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke és a dél-koreai államfő, Jun Szuk Jol, aki hivatalosan megnyitotta az eseményt. A ceremónia végén pedig a phjongcshangi olimpián hat éve szkeletonban aranyérmes Jun Szung Bin gyújtotta meg a lángot.

A február 1-ig tartó versenyeken 79 ország csaknem 1900 sportolója vesz részt. A 14 és 18 év közötti fiatalok számára fenntartott eseményen Románia és Magyarország is 33 sportolóval képviselteti magát, bár az ismeretes, hogy Mandel Kata edzés során megsérült, ezért nem fog tudni rajthoz állni a hódeszkások krossz-versenyén. A magyarországi keretnek is lett sérültje: az olimpiai bizottság beszámolója alapján az ugyancsak hódeszkás Tóth Emma pénteken szenvedett könyöksérülést, ezért nem fog tudni rajthoz állni Dél-Koreában.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?