Négyszázmillió lejt szán a kormány az izzók roncsprogramjára

Fotó: M. Á. Zs.Négyszázmillió lejt szán a kormány az izzók roncsprogramjára, az erről szóló határozatot kedden fogadja el a kabinet - jelentette be az ülés elején Nicolae Ciucă.

A kormányfő emlékeztetett, hogy a roncsprogram keretében LED-es izzók vásárlására igényelhetnek utalványokat az érdeklődők. A miniszterelnök elmondta, egy másik döntéssel 500 millió lejt fordítanak a közvilágításhoz használt régi lámpatestek és villanykörték kicserélésére. Mindkét programot a Környezetvédelmi Alap Igazgatóságának (AFM) költségvetéséből finanszírozzák.

Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szeptemberben jelentette be, hogy az AFM kidolgozta az izzókra vonatkozó roncsprogram útmutatóját. A tárcavezető akkor azt mondta, a LED-es izzók vásárlása a háztartási gépek roncsprogramjában megszokott módon zajlik majd. A régi izzóért járó utalvánnyal a programhoz csatlakozott üzletekhez kell fordulni, és az értékjeggyel új, kizárólag LED-es izzókat lehet vásárolni, amelyek jelentősen csökkentik a háztartások fogyasztását. 

Kapcsolódók

Kimaradt?