Négy román állampolgár iráni fogságban – Megszólalt a külügyminisztérium

Románia teheráni nagykövetsége figyelemmel kíséri a négy román állampolgár helyzetét, akik az iráni hatóságok által lefoglalt MSC Francesca fedélzetén tartózkodnak – közölte csütörtökön a külügyminisztérium (MAE). A tárca szerint mind a négyen biztonságban vannak, és az egészségi állapotuk jó.

A minisztérium hivatalos közleménye szerint a Románia iráni nagykövetsége kapcsolatba lépett az illetékes helyi hatóságokkal, amelyek megerősítették, hogy az érintett román állampolgárok nincsenek veszélyben.

A hajót az iráni Forradalmi Gárda haditengerészete tartóztatta fel | Illusztráció: Pexels

A teheráni diplomáciai képviselet továbbra is figyelemmel kíséri az eseményeket, és kapcsolatban áll az iráni hatóságokkal, európai partnerekkel, valamint montenegrói kollégákkal is, készen arra, hogy szükség esetén konzuli segítséget nyújtson.
A külügyminisztérium ugyanakkor jelezte, hogy eddig nem érkezett konzuli segítségkérés az ügy kapcsán. Emlékeztettek arra is, hogy a nehéz vagy sürgős helyzetbe került román állampolgárok Irán területén a teheráni román nagykövetség sürgősségi telefonszámán kérhetnek segítséget.
Az eset előzményeiről szólva a Digi24.ro arról számol be, a múlt héten egy olvasójuk jelezte, hogy négy román állampolgár – akik nem legénységéhez tartozik, hanem javítási munkálatokra szerződtették őket – a hajó fedélzetén tartózkodik. Az információk szerint az iráni hatóságok megtiltották a legénységnek, hogy kapcsolatba lépjenek a külvilággal, és elvették mobiltelefonjaikat is.

Április 22–23. körül az iráni Forradalmi Gárda haditengerészete két hajót tartóztatott fel állítólagos tengeri jogsértések miatt, majd iráni kikötőkbe kísérte őket. A két érintett teherhajó egyike volt az MSC Francesca.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?