Nagyváradi premontrei rendház: jogszerű és kompromisszumos megoldásban bízik a magyar kormány

A nagyváradi premontrei apátságról is szó volt a magyar parlament hétfői ülésén. Arról kérdezték a kabinet jelen lévő képviselőjét, hogy román belügy-e a premontrei apát kilakoltatása.   

Nacsa Lőrinc volt nemzetpolitikai államtitkár, a KDNP képviselője felidézte: Orbán Anita külügyminiszter egy hete az Országgyűlés előtt azt mondta, a „kormány határozott abban a tekintetben, hogy nem kíván beleszólni más országok belügyeibe”. Ezt a választ adta arra – folytatta –, hogy a román hatóságok erőszakos végrehajtási intézkedésekkel, hajnalban a rendház falának áttörésével lakoltatták ki a nagyváradi premontrei apátot.

Az apát hívei gyűrűjében | Fotó: Vásárhelyi-Nyemec Réka

„Azt mondta: a határon túli magyarok kisebbségi létükből fakadóan sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben vannak. A mindenkori magyar kormánynak pedig erkölcsi és politikai kötelessége és felelőssége kiállni a határon túli magyar közösség érdekeiért, jogaiért, különösen, amikor méltánytalanság éri őket” – idézte az MTI Nacsa Lőrinc felszólalását.

Tompa Enikő, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára a válaszában Böcskei László nagyváradi római katolikus püspököt idézte, aki szerint a premontrei rendház körüli eseményekkel kapcsolatban „szomorú és sajnálatos, hogy azt, ami a jogszerű eljárások és a párbeszédre való készség által az egyház és a közösség javára rendezhető lett volna, politikai indíttatásból etnikai konfliktus felé kívánják elmozdítani”.

Hozzáfűzte: a Tisza-kormány meggyőződése, hogy a vitás kérdéseket békés módon kell rendezni a párbeszéd, a kölcsönös tisztelet és a jogi eszközök útján. Tompa Enikő megjegyezte: bíznak a jogszerű és kompromisszumos megoldásban, és ennek érdekében egyeztetést folytattak a Szentszék magyarországi és romániai apostoli nunciusával, és azt a biztató visszajelzést kapták, hogy a román római katolikus egyház folyamatosan nyomon követi az ügy alakulását, és mindent megtesz a rendezése érdekében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?