Elnapolták a premontrei apát kilakoltatását

Elhalasztották a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását. Fejes Rudolf Anzelm a hívek gyűrűjében, a templom lépcsőjén várta a végrehajtást. Üzente: nem adja fel a harcot.

Közel kétszázan gyűltek össze hétfő reggel a nagyváradi premontrei szerzetesrend temploma előtt, imádkozva tiltakoztak az apát kilakoltatása ellen. A hideg esőben Üdvözlégy, Máriát mormoló híveket a csendőrök a járdára terelték, hogy közben zavartalanul haladjon az autós forgalom az Úri (Roman Ciorogariu) utcán, ahová 10 órára várták a végrehajtót, hogy Fejes Rudolf Anzelmet a polgármesteri hivatal kezdeményezésére eltávolítsák a rendházból.

Fejes Rudolf Anzelm apát a templom lépcsőjén, a hívek gyűrűjében várta a végrehajtót | Fotó: A szerző felvétele

Mint arról korábban már írtunk: az önkormányzat kényszerintézkedését a bíróság alapfokon január végén hagyta jóvá. Noha az apát fellebbezett ellene, a kilakoltatás végrehajtandó, a bírósági végrehajtó pedig előzetesen hétfőre hirdette meg kilakoltatást. Az intézkedésre az apát az önkormányzat illetékeseit is „meghívta”, de a hivatal elöljárói nem voltak jelen.

Elnapolták ugyan, de a kilakoltatásról nem mondtak le

Fejes Rudolf Anzelm a templom lépcsőjén állva várta az intézkedés végrehajtását. Nem mozdult akkor sem, amikor az önkormányzat értesítette az összegyűlt újságírókat, hogy kérték a végrehajtás ideiglenes halasztását. A közlemény szerint a Mihai Eminescu Főgimnáziumban zajló tanítás miatt döntöttek így, emlékeztetve, hogy az iskolaépület egyes helyiségeiből lakoltatják ki az apátot.

„Az intézkedés végrehajtása közvetlenül befolyásolta volna az oktatási tevékenységet” – fogalmaztak a közleményben, hangsúlyozva, hogy a halasztás ideiglenes jellegű, a kilakoltatás továbbra is érvényben van és egy a későbbiekben meghatározott időpontban végrehajtják.

Fejes Rudolf Anzelm és a hívek viszont nem bíztak a szóbeli értesülésben, a hivatalos értesítésre vártak. Attól tartottak, hogy a tömeg feloszlása után jelenik meg a végrehajtó, hogy a kilakoltatást levezényelje. Az apát hangsúlyozta: nem tágít a templom lépcsőjéről.

A Maszol megkeresésére Octavian Haragoș, az önkormányzat szóvivője elmondta: a halasztási kérelemben nem fogalmaztak meg új időpontot a végrehajtásra, ugyanakkor erre vonatkozóan az apát értesítése nem az ő hatáskörük. A Maszol telefonon felkereste az ügyben eljáró Gheorghe Sorin Moza bírósági végrehajtót is, akik közölte: postai úton értesítik az apátot a halasztásról és a végrehajtás új időpontjáról. Az új időpontot nem közölte, de azt kérésünkre megerősítette, hogy hétfőn nem kerül rá sor.

Fejes Rudolf Anzelm: „éjfélig még jöhet”

„Ahogyan én ismerem a szabályozást, éjfélig még jöhet. Nyilván postán közlik, de erre nem lehet adni” – mondta érdeklődésünkre az apát. Kérdésünkre, hogy addig kint fog-e állni a templom előtt közölte: „Ki fognak tenni az utcára. Mindegy, hogy most állok vagy később.”

Közel kétszázan gyűltek össze a templom előtt | Fotó: A szerző felvétele

Beszélt arról is, hogy hálát érez, amiért sok ember összegyűlt, hogy támogassa. Többeket ismert, de sok számára ismeretlen személy is megjelent. Voltak, akik külföldről érkeztek, még Norvégiából is Nagyváradra utaztak a végrehajtás hírére. „Az igazságért való kiállás mindig fölszabadító érzéssel tölti el az embert. Én hálás vagyok” – mondta. Bevallása szerint emberileg megviselő számára, mert „kőkeményen és vágó módon léptek fel” ellene, miközben ő „nem bántotta őket”.

Van „szükségmegoldás” arra az esetre, ha majd el kell hagynia a rendházat, de hangsúlyozta: hivatalos munkaszerződése köti ehhez a helyhez, a prépostság tevékenysége nem csak misézést jelent, hét hónapnál tovább egyhuzamban nem lehet távol. „Tehát nem lehetne elhagyni” – nyomatékosította. Emlékeztetett, hogy elismert kolostorról van szó, szerinte egy hamis telekkönyv alapján akarják kilakoltatni. „Jól megtervezett és felépített akció volt, csak azt nem tudom, hogy miért pont engem és miért” – mondta.

A harc folytatódik

Az apát közölte: az ügyben több per van napirenden, köztük a nagyváradi bíróság alapfokú ítélete elleni fellebbezése, amelyet majd csak március 19-én fognak tárgyalni, de mivel az önkormányzat gyorsított eljárással kérte a kilakoltatást, annak végrehajtása megtörténhet.

Közben a vallásügyi államtitkársághoz is fordult, bár megjegyezte: az államtitkár tavaly ősszel ígérte, hogy közbenjár az ügyben, viszont azóta semmi hírt nem kapott. Megjegyezte azt is, hogy nem gesztusokra, hanem tettekre van szükség. A hívek hétfői kiállását ilyen tettnek tartja. Szerinte a kilakoltatást is emiatt halasztották el.

„Nem akartak erőszakkal ennyi nép előtt betörni hozzám” – mondta. A folytatásra nézve hozzátette: „A keresztény ember mindig optimista, mert Istennél semmi se lehetetlen. Én azt akarom, hogy igazság legyen. Ez a kilakoltatási showműsor, amiben most részt kell vegyek csak egy olyan keret, ami látványos, meg szándékot kifejező, de én remélem, hogy az igazság győzedelmeskedik. Nyilván, ha kilakoltattak volna ma, akkor én ezt a harcot folytattam volna. Lehet a kilakoltatás szomorú lett volna, de a visszaköltözés az diadalmasabb” – fogalmazott.

Mint korábban írtuk, a premontrei rend már rengeteg peren van túl. A rendház tulajdonában ugyanis egy teljes épületegyüttes volt, beleértve a napjainkban Mihai Eminescu néven működő főgimnázium épületét is, amelyet a nagyváradi önkormányzat egy 20 millió eurós uniós támogatás révén akar felújítani. Ez a rész mindig is oktatási intézmény volt, viszont a rendház helyiségeiből még a kommunizmusban sem lakoltatták ki a szerzeteseket. A több mint háromszáz éves iskolaépület felújítását már évek óta tervezik. Idén jelentették be, hogy nyáron kezdhetik el a tatarozást, amely három évig fog tartani.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?