Nagymértékben érinti a hazai gyerekeket és fiatalokat a szegénység

Románia az első helyen áll azon európai országok között, ahol a gyermekeket és fiatalokat nagymértékben érinti a szegénység.

A szülőket támogató stratégia kidolgozásakor figyelembe vett 2021-es adatok azt mutatják, hogy a 0-17 éves korosztályba tartozó romániai gyermekek és fiatalok több mint 40 százalékát fenyegeti a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés veszélye. „A szegénység legnagyobb mértékű előfordulása 2018-2021 között volt tapasztalható, 10-ből 3 gyermek volt érintett" - áll az oktatási minisztérium által csütörtökön közvitára bocsátott dokumentumban, amely nem hivatkozik a 2021 utáni statisztikákra a szegénységgel küzdő romániaiak helyzetéről, írja a News.ro.Illusztráció: Pixabay
„Az Országos Statisztikai Intézet szerint 2021-ben a 0-17 éves korosztályba tartozó romániai gyermekek és fiatalok 41,5 százalékát fenyegette a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés veszélye, az uniós országok közül Romániában a legmagasabb ez az arány, messze lemaradva követi Spanyolország, 33,4 százalékkal. A szegénység legmagasabb arányát 2018-2021 között regisztrálták, 10-ből 3, 18 éves kor alatti gyermeket érintett, és körülbelül minden negyedik 18-24 éves fiatal esetében a szegénységi küszöb jóval a felnőttek szintje felett van" - olvasható a tanügyminisztérium által csütörtökön közvitára bocsátott dokumentumban, amelynek célja a romániai szülők támogatását célzó stratégia kidolgozása.

Az idézett forrás szerint 2021-ben az eltartott gyermekekkel rendelkező háztartások közül a szegénység által leginkább érintettek a 2 felnőttből álló, 3 vagy több eltartott gyermeket nevelő nagycsaládok voltak, 56,4 százalékos arányt regisztrálva, ami 2018-hoz képest (53,4%) emelkedett.
Emellett tízből három egyszülős család is szegénységgel szembesült, 2021-ben 28,8%-os szegénységi arányt regisztrálva, ami azonban 2018-hoz képest (41,6%) csökkenést jelent.
A dokumentum megállapítja, hogy e realitások ismeretében a szegénységben élő szülőket támogató aktív intézkedésekre van szükség, nemcsak szociális juttatások biztosításával, hanem a munkahelyek garantálásával, a munkahelykínálat növelésével, különösen a marginalizált területeken élő szülők számára, a települések fejlesztésével.

A statisztikák azt is mutatják, hogy a roma és a többségi gyermekek között jelentős különbségek vannak a szegénység, az iskolai részvétel és az iskolai lemorzsolódás tekintetében.
„Még ha az oktatás területén támogató intézkedéseket is hajtottak végre (a romák számára elkülönített helyek a középiskolában és az egyetemen) vagy »Második esély« programokat a megfelelő életkort legalább négy évvel meghaladók számára, a legfeljebb 8 osztályt végzett romák fele nem tud írni, vagy nagy nehézségekbe ütközik az írás során. Ezenkívül a roma gyerekek aránya a kötelező oktatásban 78%, míg a környékbeli többségi gyerekek esetében 95%. A szakadék ismét szélesedik a középfokú oktatáshoz való hozzáférés esetében, ahol a roma tanulók kevesebb mint negyedét (22%) találjuk, a roma etnikumúak kétharmada vagy nem végzett egyetlen osztályt sem, vagy csak középfokú végzettséggel rendelkezik" – derül ki az oktatási minisztérium által bemutatott adatokból.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT




 

Kapcsolódók

Kimaradt?