Műemlékek felújítására lehet pályázni november közepétől

Az Európai Beruházások és Projektek Minisztériuma november közepétől ismét pályázatot hirdet az Országos Helyreállítási Tervből megvalósuló Hívogató Románia. Az országjáró projekt keretében, ahol újabb műemlékek népszerűsítésére és felújítására lehet majd pályázni.

A kiírást november közepén teszik közzé, összesen közel 50 millió euró jut 2-2 kastély, kúria, kolostor, római castrum és vár, illetve 5-5 fatemplom és bojárház, 56 hagyományos falusi ház felújítására. Sőt, a Szent László úton található 2 műemléknek és a Duna-deltai 31 hagyományos háztartásnak a felújítására is lehet támogatást kérni – írja közleményében az RMDSZ.

Fotó: RMDSZ

„Bár már számos műemlék finanszírozási szerződését aláírtuk, a munkánk itt nem áll meg. Az a célunk, hogy vonzóvá tegyük az országot a turisták számára, és ezért további műemlékeket is felújítunk. Ezáltal nemcsak jobb, szebb környezetben élünk, de új munkahelyeket hozunk létre. A Hívogató Románia a legnagyobb romániai beruházás a műemlékek védelmére és restaurálására, ezért szeretnénk belőle kihozni a legtöbbet” – összegezte Hegedüs Csilla államtitkár.

A kiírásra keretében az önkormányzatok, egyházi- és civil szervezetek pályázhatnak. A hagyományos falusi házak felújítása esetében az önkormányzatok pályázatait várjuk.

A pályázatokat előreláthatóan december hónap során lehet majd benyújtani. A pályázati feltételek a márciusi kiíráshoz hasonlóak lesznek, melynek részleteiről erre a linkre kattintva olvashatnak.

Hegedüs Csilla korábban a Maszolnak elmondta, számtalanszor kerülünk nehéz helyzetbe, amikor külföldi barátaink megkérdezik tőlünk, hogy mit érdemes meglátogatni Romániában. Szerinte a választ megkönnyíti majd a turisztikai útvonalak kialakítása, amelyek rendszerezik a látnivalókat. Másik probléma, amivel véleménye szerint küzd a romániai turizmus, hogy a turisták nem költenek elég pénzt a látogatásuk során, amelynek oka szerinte az, hogy nem elég változatos a nekik nyújtott szolgáltatás.

„A programban lévő településeken a turisztikai szolgáltatások is javulni fognak, nemcsak azáltal, hogy megújulnak majd az épületek, hanem sok esetben a körülötte lévő infrastruktúra is korszerűbb lesz. Ebből mindenki nyer, a településen élő és munkát vállaló emberek, mi mindannyian, akik értékeljük ezt a kulturális örökséget, az oda látogató turista és természetesen Románia, hiszen az így származó bevételekből az ország is profitál. Végre megmutathatjuk ezt az örökséget ország-világ előtt, turisztikailag hasznosítjuk is, ezzel pedig munkahelyeket teremtünk” – mondta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?