FRISSÍTVE – Mint a Bigér esetében: leszakadt és a folyóba borult a híres révi vízesés melletti mésztufa egy nagy darabja

Leszakadt a Sebes-Körös szurdokvölgyében található révi vízesés melletti mésztufa. A hatalmas kődarab a folyóba zuhant, és jelentősen elcsúnyította az egyébként kedvelt és könnyen megközelíthető turistalátványosság, a kiépített és látogatható Zichy-cseppkőbarlangból kilépő Styx patak által létrehozott tízméteres vízesés környezetét.

A Maszol megkeresésére egy geológus szakember azt hangsúlyozta: a mésztufa viszonylag instabil kőzet, könnyen leomlik, a mostani eset is egy természetes folyamat következménye lehet, amihez nagymértékben hozzájárulhatott az utóbbi időszak csapadékos időjárása.

Pintér István, a Bihar megyei Salvamont-Salvaspeo Hegyi- és Barlangi Mentőszolgálat vezetője a Maszol kérdésére elmondta: a leszakadt fal több szempontból is befolyásolja a környéken a természetjárást. Mint elsőként kiemelte: a képen is jól látszó, a vízesés melletti kilátót mielőbb el kell bontani, az ahhoz vezető ösvényt pedig le kell zárni. Amikor ezeket megépítették, akkor sem kérdezték meg a hegyimentőket arról, hogy az jó helyen lesz-e ott, pedig nyilvánvaló volt, hogy a turistaösvény jól látható jelzései nem abba az irányba vezetnek, ennek ellenére létrehoztak egy párhuzamos ösvényt, és a turistákat gyakorlatilag kivezették a szirt szélére, ami korábban is balesetvesélyes volt, most pedig egyenesen életveszélyes is lehet. 

Fotó: ebihoreanul.ro

A hegyimentők Bihar megyei vezetője elmondta továbbá, hogy a folyóba szakadt hatalmas kődarabok megváltoztatták a víz áramlásának irányát, és mivel most viszonylag magas a vízállás, nem is látható, hogy a leszakadt darabok mennyire állnak stabilan a mederben. Pintér István szerint minden bizonnyal az első nagyobb áradás megmozdítja, sőt arrább is viszi ezeket a mésztufa-darabokat, ami újabb mederváltozásokat okoz majd. A szakember elmondta, nem ez volt az első olyen omlás az adott szakaszon, három-négy éve is leszakadt egy jókora darab a vízesés mellett, és azt is öt-hat méterrel odébb „szállította" a folyó. 

A hegyimentő szerint éppen a megváltozott sodrás, illetve mederviszonyok miatt fokozottan kell ügyelniük ezen a szakaszon azoknak, akik vadvízi evezésen vesznek részt, a túravezetőknek megfelelően ki kell tapasztalniuk, hogy miképpen kerülhető meg a vízben lévő jókora akadály. 

A jelenség egyébként kísértetiesen hasonlít a tavalyi, Bigér-vízesésénél bekövetkezett esetre. Ott szintén az történt, hogy a puha kőzet nem bírta megtartani a saját súlyát, emiatt leszakadt és tulajdonképpen teljesen átváltoztatta a világhírű vízesés képét. A révi vízesésnél azonban szerencse, hogy nem kimondottan a zuhatag alatti kőzetréteg szakadt le és zuhant Sebes-Körösbe, hanem mintegy 5-10 méterrel odébb következett be az omlás.

A leszakadt szikladarab egyébként hatalmas méretű, egyelőre kérdéses, hogy egyáltalán sikerül-e kiemelni vagy elhordani onnan, esetleg otthagyják és a természet erőire bízzák a vízesés környezetének további alakítását. A vízesés egyébként Natura 2000-es természetvédelmi övezetben található, sőt a Sebes-Körös egész szurdokvölgye és a Királyerdő-hegység szinte egész területe törvény által szavatolt természetvédelmi területnek minősül.

Fotó: Borsi Balázs

A Bigér-vízesésnél tavaly bekövetkezett kőzetomlást követően az országos sajtó méltán kezdte el emlegetni, hogy a révi vízesés a szépsége miatt méltán veheti át azt a szerepet, amit korábban a Krassó-Szörény megyei természeti látványosság viselt.

A révi vízesés, illetve a mellette egykor felépített és éppen újjáépítés alatt álló EKE-menedékház, valamint a Zichy-cseppkőbarlang környéke, a Sebes-Körös szurdokvölgye Körösbánlakától (Bălnaca) Vársonkolyoson át Révig nemcsak a Bihar megyeiek, hanem a környékbeli megyék természetkedvelőinek egyik kedvenc kirándulóhelye a Királyerdő-hegységben. A változatos domborzati forma, a folyók, patakok és vízesések által formált vidék, a barlangok százai természetjárók tízezreit vonzza a környékre évente.

A vízesés nyáron, alacsony vízhozammal. Valószínűleg ennek is az lesz a sorsa, mint a Bigér-vízesésének | Fotó: Borsi Balázs

A révi vízesés könnyen megközelíthető, Révig személygépkocsival és onnan mintegy 20 perces sétával, de akár vonattal is, ugyanis a Nagyvárad–Kolozsvár közötti vasútvonal éppen a folyó partján, előtte halad el és a személyvonatok meg is állnak a vízesés melletti megállónál.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?