Visszavárják a turistákat Révre – 2,5 millió eurót fordítanak a kiépítésre

Megújulhat a révi menedékház, felépítik a községben a fazekas házat, a magyarországi Körösszegapátihoz tartozó Körmösdpusztán pedig természetvédelmi információs pontot, tanösvényt és két kilátót építenek egy 2,5 millió euró értékű, Pronature elnevezésű ROHU-pályázatnak köszönhetően.

Június 21-én én írták alá a szerződést a projektvezető Bihar megyei tanács, valamint a Révi Polgármesteri Hivatal, Körösszegapáti Nagyközség Polgármesteri Hivatala és a Bihar Megyei Védett Területek Hosszú Távú Fejlesztési Központja ( Centrul pentru Arii Protejate şi Dezvoltare Durabilă – CAPDD). A projektindító konferenciát csütürtükön tartották meg Réven.

Összeköt a Sebes-Körös

A partnerek nevében Traian Bodea bihari alelnök arról beszélt, hogy közös hagyományok mellett a térségnek a határ mindkét oldalán fontos az uniós támogatások lehívása. Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke szerint nemcsak Rév, hanem a tágabban vett térség turizmusának is használ majd a projekt. „A Sebes-Körös összeköt minket” – fogalmazott az alelnök.

A révi barlang és vízesés, valamint a Sebes-Körös szurdokvölgye mindig is vonzotta a turistákat, a projektnek köszönhetően pedig a menedékház is visszanyeri régi fényét – mondta Dorel Florin Cosma, Rév polgármestere. Körösszegapáti és Rév 2007-ben lett testvértelepülés – idézte fel Pintye Edit Körösszegapáti alpolgármestere, azóta töretlen a jó viszont közöttük.

Harminc hónap a kivitelezésre

A köszöntések után Aurelia Dumiter projektmenedzser, Pintye Edit, Hasas János révi alpolgármester és Paul Iacobaş a CAPDD vezetője mutatta be a projektet.

A pályázat összértéke 2,5 millió euró, ennek 85 százaléka az Európai Fejlesztési alapból érkezik, 13 százaléka a kormánytámogatás, míg Romániában két, Magyarországon pedig öt százalékos önrészt kell biztosítaniuk a pályázóknak. Mivel a pályázatot felülszerződés lehetőségével fogadták el, az önrész összege nőhet, ha elfogy a pályázati támogatás. A munkával harminc hónapon belül kell elkészülni a határ mindkét oldalán.

Réven tehát amellett, hogy felújítják a menedékházat, megépítik az úgynevezett fazekasok házát az iskola mellett. Az épületben az érdeklődők végig követhetik majd a híres révi kerámia készítésének munkafázisait, az agyag kezelésétől a kiégetésig. A földszinten berendezett fazekasműhelybe az emeletről nézhetnek majd le a látogatók egy, a padlóba épített átlátszó lapon keresztül, emellett kiállítótereket és restauráló-műhelyt is kialakítanak az épületben.

A Körösszegapáti tanyavilághoz tartozó Körmösdpusztán egy természetvédelmi információt pontot alakítanak ki, illetve tanösvényt építenek két kilátóval, hogy az odalátogatók (elsősorban gyermekek) háborítatlanul lássák a környék növény- és állatvilágát is.

A civil szervezet, mely a Királyerdő-hegység Natura 2000-es természetvédelmi terület gondnoka, nevelési, népszerűsítési és marketingfeladatokat, valamint stratégia-kidolgozást vállalt magára. Többek között oktatófilmet készítenek majd, húsz gyermeknek szerveznek junior ranger tábort, fotókiállítást szerveznek, és magyar, román és angol nyelvű szóróanyagot készítenek majd a területről.

Kimaradt?