Mi láthatja kárát a szűkös udvarhelyi büdzsének?

Székelyudvarhely módosított költségvetés-tervezetének elfogadása után az idei rendezvények megszervezése és a város kézilabdacsapatának a jövője is kérdésessé vált. A szűkös büdzsének több okozata is lehet, egyelőre ez a kettő foglalkoztatja az udvarhelyi közvéleményt.

Székelyudvarhely idei költségvetését maratoni hosszúságú, és vitákkal, személyeskedésekkel teletűzdelt soron kívüli ülésen fogadta el február 16-án a város önkormányzati testülete. Azt már korábban lehetett tudni, hogy a székely anyaváros a tavalyi évhez képest – főként az átütemezett uniós pályázatok költségvonzata miatt – idén mintegy 25 százalékkal kevesebb pénzből, 170,7 millió lejből gazdálkodhat. A Gálfi Árpád polgármester által előterjesztett költségvetés-tervezetet azonban nem maradt érintetlenül, az önkormányzati testület két frakciója, a többségi POL (Szabad Emberek Pártja) és az RMDSZ jelentős módosításokat eszközölt, főleg a rendezvényekre és a hivatal működésére szánt összegből csoportosított át fejlesztésekre és a városban működő tanintézmények számára.Kevés pénz jut idén ünnepségekre Székelyudvarhelyen | Fotó: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala

A városháza rendezvények szervezéséért felelős szakosztálya idén 1,1 millió lejjel tervezett, a módosítások nyomán több mint felére csökkent ez az összeg, és ez nem maradt visszhang nélkül.

„A valós szándék egyértelmű volt minden frakció részéről. Szorítsuk sarokba Gálfit! Ne legyenek sikeres ünnepi megemlékezések, kulturális rendezvények, ne legyen pénz hivatali kommunikációra, ne tudjunk vendégeket fogadni és szorítsuk meg minél jobban a városháza működését. Mindezt úgy, hogy a saját kis projektjeik minél több forrást kapjanak” - írta a közösségi oldalán a költségvetés megszavazását követően Gálfi Árpád polgármester.

A városháza szintén a közösségi oldalán posztolt négy fotót a tavalyi év legfontosabb rendezvényeiről, megjegyezve, hogy az önkormányzati testület döntése teljesen ellehetetleníti ezek megszervezését, a jóváhagyott összegek megfosztják a várost ezektől a pillanatoktól.

Utólag elhangzott, hogy a városháza rendezvények szervezéséért felelős szakosztálya a költségek átcsoportosításával és vállalkozói támogatások bevonásával igyekszik megmenteni a fontosabb rendezvényeket.

Mi lesz a kézilabdával?

Bár az udvarhelyi kézilabda jövőjét befolyásoló döntés szintén a költségvetés megszavazásakor született, a téma napokkal később került ki a városi közbeszédbe. Az udvarhelyi polgármesteri hivatal alintézményeként működő VSK Udvarhely idén 5,2 millió lejből gazdálkodott volna, ez az összeg szerepelt is a polgármester által benyújtott költségvetési-tervezetben. Azonban az önkormányzati testület többségi POL-frakciója nem tartotta indokoltnak az ilyen szintű költekezést, így kétmillió lejjel csökkentette a több szakosztályt is működtető városi sportklub büdzséjét.

A városi sportgálára is készülő VSK pénteken jelezte ezt a nyilvánossággal: „A feljutás küszöbén áll a férfi kézilabda csapatunk, a városi költségvetésből megszavazott idei pénzösszeg azonban nemhogy az élvonalra, a másodosztályra sem lesz elegendő...” - írták közösségi oldalukon. Sajtónyilakozatok szerint a VSK-nál teljes a tanácstalanság.

Az A. osztályban szereplő udvarhelyi kézilabda-csapat az élvonalba való feljutást tűzte ki célul a bajnoki idény kezdetekor. A Sipos Lóránt által irányított gárda magabiztosan nyerte meg az alapszakaszt, a felsőházi rájátszás első fordulójában szabadnapos volt, és bár egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, már a harmadik fordulóban az élre állt.

A VSK Udvarhely szombaton 18 órától a második helyezett Fogarasi VSK együttesét fogadja az udvarhelyi sportcsarnokban.

Kapcsolódók

Kimaradt?