Bentlakás-összeomlás: megbüntették Székelyudvarhely polgármesterét, főjegyzőjét és főépítészét

Fejenként tízezer lejre büntette meg Állami Építészeti Felügyelet (ISC) Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármestert, a város főépítészét és főjegyzőjét. A városvezető szerint mondvacsinált hibákra alapozták a bírságot, amelyet kifizetnek ugyan, de jogi úton szereznek érvényt az igazuknak.

Berendelte csütörtökön Hargita megyei irodájába az Állami Építészeti Felügyelet Székelyudvarhely polgármesterét, főépítészét és főjegyzőjét, fejenként tízezer lejes bírságot szabva ki rájuk. Ezt saját közösségi oldalán tudatta Gálfi Árpád polgármester, aki úgy véli, hogy bár törvényes kivizsgálások hivatottak arra, hogy megállapítsák, ki vagy kik a felelősek a Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédiáért, „sajnos tetten érhetőek más, sanda szándékok, személyek és intézmények részéről is, akik mondvacsinált, formai indokokkal más érdekek szerint próbálják alakítani a kivizsgálásokat”.A szerző fotójaA polgármester szerint a bírságot arra alapozták, hogy a város által a Tamási Áron Gimnázium számára kibocsátott építkezési engedélynek, amely az udvar területrendezésére vonatkozik, nincs utász által készített és ellenőrzött műszaki terve. Gálfi szerint a bentlakás udvarán található utat nem közhasználatra tervezték, magánterületen található, ezért nem vonatkoznak rá közutakra vonatkozó előírások, mégis felrótták ennek hiányát.

Ugyanezen okból a külön tervellenőrzés kötelezettsége sem áll fent – ám ezt is a rovásunkra írták” – olvasható az udvarhelyi városvezető közleményében.Gálfi Árpád | Fotó: udvarhely.ro

Gálfi szerint a „sanda szándék” a harmadik „szabályszegésénél” látszik a legtisztábban, hiszen a városháza külső területrendezési munkálatra adott engedélyt, ez tehát nem igényel statikai szakvéleményt az épületre vonatkozóan. A bentlakás épületén való beavatkozásra a városháza nem is adott ki engedélyt.

Olyasmit kérnek számon ismét, aminek köze sincs a valósághoz – fogalmaz Gálfi, hozzátéve, hogy ezekre a „mondvacsinált hibákra hivatkozva” kérte az Állami Építészeti Felügyelet vezetője a prefektustól, hogy bíróságon támadja meg az építkezési engedélyt, és kérje annak visszavonását.

Az udvarhelyi polgármester leszögezte, hogy minden „vádpontot” visszautasítottak, a büntetést kifizetik, de bírósági úton szereznek érvényt az igazunknak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?