Hétfőtől folytatódik a tanítás a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban

Hétfőtől órarend szerint folytatódik a tanítás a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban, decemberben részben leomlott diákotthonának lakóit pedig a székelyföldi város más tanintézeteinek kollégiumai fogadták be – közölte csütörtökön az iskola vezetősége.

A székelyudvarhelyi tanintézet a honlapján közzétett közleményében azt írta: a diákotthon 95 lakóját a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, a Református Diákotthon Alapítvány, a Kós Károly Szakközépiskola és az Eötvös József Mezőgazdasági Szakközépiskola diákotthona, illetve az Unitárius Vendégház és a Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek fogadták be.

Közölték továbbá, hogy hétfőtől – amikor véget ér a romániai téli szünet – órarend szerint folyik majd a tanítás az iskolában. A korábban a diákotthon tornatermében megtartott testnevelésórák és az alternatív tevékenységek más helyszínen lesznek.

Fotó: Szász Csaba

A gimnázium az eddig beérkezett adományokról is beszámolt. Mint írták, a Tamási Áron Véndiák Egyesülethez 18 316 lejnyi adomány érkezett, míg a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítványnál 60 150 lej gyűlt össze. A Hébe Alapítvány a Tamási Áron Gimnázium diákjaiért számlájára 35 ezer lej érkezett – közölték.

A román kormánytól a Hargita megyei önkormányzatoknak visszaosztott és a székelyudvarhelyi diákotthon újjáépítésére felajánlott 1,2 millió lejes kormánytámogatás is megérkezett a székelyudvarhelyi önkormányzathoz. Ezt belefoglalják a város 2024-es költségvetésébe, és bérleti díjként eljuttatják a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséghez, hogy az épület javítására fordíthassa.

A román kormány által kiutalt gyorssegély is megjött – írták –, az enyhébb sérüléseket szenvedett két lány nyolcezer lejes, míg a balesetben meghalt fiú családja és a Marosvásárhelyen ápolt lány tízezer lejes támogatást kapott. Ahogy azt a Maszolon is írtuk, az újjáélesztett lány állapota továbbra is válságos, az orvosok arra várnak, hogy stabilizálódjon.

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kétszintes diákotthonának megközelítőleg harmada december 18-án dőlt össze, miután az épület külső fala, amely mellett két méter mély vízelvezető árkot ástak, leomlott. A romok négy diákot temettek maguk alá: egy földszinten lakó 17 éves fiú életét vesztette, az emeleti szoba romjai alól kimentett három lány közül pedig kettő könnyebben, a harmadik súlyosan megsérült, őt a Maros megyei Sürgősségi Klinikai Kórház intenzív osztályán ápolják.

Az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés, illetve sérülésokozás gyanújával folytat bűntetőeljárást annak a cégnek az ügyvezetője ellen, amely csatornázási munkát végzett a diákotthonon, és ennek keretében több mint két méter mély árkot ásatott az épület fala mellett. Az ügyvezető jelenleg 60 napos hatósági felügyelet alatt van.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?