Nem javul a bentlakás romjai alól kimentett diáklány állapota

Továbbra is válságos, nem javul az állapota a marosvásárhelyi sürgősségi kórház intenzív osztályán ápolt lánynak, akit a Székelyudvarhelyen részben leomlott bentlakás romjai alól mentettek ki.

„Ugyanúgy válságos az állapota. Nincs változás” – mondta el megkeresésünkre Mariana Negoiță, a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Kórház szóvivője. Kérdésünkre, hogy műtétekre lenne-e szüksége a lánynak, azt mondta, nincs abban az állapotban, hogy műteni lehessen. A szóvivő azonban arra a kérdésre nem tudott válaszolni, hogy meddig tartható ez a helyzet és mikor javulhat a lány állapota.

A Tamási Áron Gimnázium bentlakásának beomlott része | Fotó: Szász Csaba

Mint ismert, december 18-án délután leomlott a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásépületének egyik fala. Négy tanuló a romok közé szorult. Két fiatal eszméleténél volt, amikor kimentették őket. A két lányt a székelyudvarhelyi kórházba szállították. Ők elhagyhatták már múlt héten a kórházat.

A harmadikként kimentett 17 éves lányt eszméletlen állapotban húzták ki a romok alól, újraélesztették, azonban gerinctörése és egyéb sérülései miatt az állapota nagyon súlyos. Sérülései miatt a marosvásárhelyi sürgősségi kórházba szállították, ahol azóta is intubálva, mesterséges kómában fekszik.

A tragédia másnapján a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Kórház szóvivője a Maszolnak azt mondta, a diáklánynak „nagyon válságos az állapota, mesterséges kómába helyezték, hemodinamikailag instabil. Jelenleg egyetlen orvos sem tudja megmondani, mi lesz a következő lépés”. Több mint egy héttel később a diáklány állapota változatlan.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?