Jóval kevesebb pénzből gazdálkodhat Székelyudvarhely

A tavalyi évhez képest idén jóval kisebb költségvetésből, mintegy 25 százalékkal kevesebb pénzből (170,7 millió lej) gazdálkodhat Székelyudvarhely önkormányzata. A költségvetési határozattervezetről pénteken dönt a város önkormányzati testülete.

A székelyudvarhelyi városházán csütörtökön mutatták be a sajtónak a város tervezett költségvetését. A teljes költségvetést tekintve idén 411,6 millió lej szerepel a kiadási és 391,7 millió a bevételi oldalon, a 19,9 millió lejes különbség az a plusz, ami a polgármesteri hivatalt és alintézményeit érintő év végi korlátozások miatt maradt meg a tavalyi évből.

Fotók: udvarhely.ro

Ami a város saját költségvetését illeti, idén 170,7 millió lejből gazdálkodhat Székelyudvarhely, amennyiben az önkormányzati testület megszavazza a határozattervezetet. Ebben 161,4 millió lej szerepel a bevételi oldalon, 9,3 millió a tavalyi többletből származik, vagyis összegezve a tavalyi évhez képest 25%-kal kevesebb jövedelemből kell gazdálkodnia az udvarhelyi városvezetésnek.

„Az idei esztendő elsőszámú prioritása, hogy az európai uniós pályázatok befejezésére rendelkezésre álljanak a szükséges források és az új beruházási projektek is el tudjak indulni” – fogalmazott Gálfi Árpád polgármester. Hozzátette, hogy kiemelt feladat a városháza, és az alintézmények, illetve az oktatási intézmények működéséhez szükséges költségek biztosítása, amelyek idén igencsak visszafogottak lesznek, ugyanis a személyzeti költségek jelentősen növekedtek, a hivatal mellett az alintézmények és a szolgáltatók szintjén is, illetve az idei költségvetésben új költségelemként a hiteltörlesztés terhei is megjelennek.

A csütörtöki bemutatón elhangzott, hogy idén az uniós pályázatokra fordítanák a 9,3 millió lejes költségvetési többletet, a 10 millió lejes kincstári hitelkeretet, továbbá az uniós projektek elszámolásaiból idén bejövő 10,1 millió lejt is.

A székely anyaváros önkormányzati testülete pénteken soron kívüli ülésen dönt a határozattervezetről, kedvező szavazat esetén az udvarhelyi önkormányzat a 170,7 millió lej 60 százalékát működési költségek fedezésére fordíthatja, 40 százalékát pedig beruházásokra.

Tavaly rekordnagyságú, 220 millió lejes saját költségvetése volt Székelyudvarhelynek, és úgy tervezték, hogy a büdzsé 57 százalékát, vagyis 138 millió lejt fordítanak saját (14 millió) és uniós finanszírozású beruházások (124 millió) megvalósítására. A megvalósítás azonban messze elmaradt a tervektől, az EU-s projekteknél az év elején betervezett összeg mindössze 70 százalékát költötték el, míg a nem EU-s finanszírozásból eszközölt beruházások esetében Székelyudvarhelyen még az egynegyedét sem tudták kivitelezni a betervezett és egy éve megszavazott pénzösszegnek. Igaz, a tavalyi teljesítmény így is jelentősen jobb az egy évvel korábbinál, 2022-ben a saját beruházások megvalósítási aránya 40 százalékos volt, az uniós projekteké pedig alig 9 százalékos.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?