Megszólalt a felsőoktatási szakszervezet elnöke is a tanársztrájk kapcsán

Fotó: AgerpresAz Alma Mater Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke, Anton Hadăr kedd este kijelentette, hogy a kormány az egyetemi oktatás rövid és hosszabb távú problémáira sem javasolt megoldásokat. Szerinte a közoktatásban dolgozó pedagógusok sztrájkja elhúzódhat.

Anton Hadăr a kormány képviselői és a tanügyi szakszervezetek vezetői közötti tárgyalások után nyilatkozott a sajtónak.

A felsőoktatási szakszervezet elnöke elmondta, a kormány arra hivatkozva utasította el a pedagógusok azonnali béremelésre vonatkozó követeléseit, hogy kordában kell tartani a költségvetési hiányt. „Nem hangzott el olyan ajánlat, amellyel elégedettek lehetnénk. A hosszabb távú megoldás, azaz az új közalkalmazotti bértörvény is még csak előkészítés alatt áll. Ilyen ütemben garantálom önöknek, hogy ezen a héten sztrájk lesz, és szerintem ez a munkabeszüntetés elhúzódik, nem csak egyhetes lesz” – jelentette ki.

Anton Hadăr elképzelhetőnek nevezte, hogy a szerdai tárgyalási forduló már eredményesebb lesz. Szerinte első lépésként a kormánynak az inflációt ellensúlyozó béreket kell biztosítania a tanároknak, beleértve a felsőoktatásban dolgozókat is. Kifejtette: az nem megoldás, ha csak a pályakezdő pedagógusok fizetését emelik, az intézkedésnek ki kell terjednie a közoktatásban és a felsőoktatásban dolgozó közel 260 ezer tanárra. 

Kapcsolódók

Kimaradt?