banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Megszavazták a pedagógusok béremelését

Elfogadta csütörtöki ülésén a kormány a tanügyi alkalmazottak jövő évi bérezését szabályozó sürgősségi rendeletet.

A jogszabály szerint a közoktatásban 2024-ben 19,4 és 20,5 százalék között nőnek a fizetések, az igazgatók és aligazgató bruttó bére pedig átlagban több mint 36 százalékkal emelkedik. A felsőoktatásban 15 és 21 százalék közötti béremelés lesz, az adminisztratív személyzet fizetése 15 százalékkal nő – számolt be az Agerpres.

Fotó: FSLI

A hírügynökség alapján a kormányülést követő sajtótájékoztatón Ligia Deca oktatási miniszter elmondta, hogy a közoktatásban dolgozók bére első lépésben január elsejétől emelkedik mintegy 13 százalékkal. A felsőfokú végzettségű kezdő tanárok fizetése 12,6 százalékkal nő jövő év első hónapjától.

A miniszter közölte azt is, hogy az iskolák vezetőinek bére az átlagon felül emelkedik. E szerint jövőre az igazgatók bére eléri majd a bruttó 12.533 lejt a neuropszichikai túlterhelésért járó „stresszpótlékkal” együtt.

Deca elmondta, hogy a közoktatásban dolgozó tanárok a tevékenységük és felkészültségük függvényében az alapbérük bizonyos hányadának megfelelő illetményekre jogosultak. Így például az osztályfőnöki illetmény 10 százalékos lesz, a pedagógusi teljesítményért járó illetmény 25 százalékos, a szimultán oktatásért az alapbér 7-20 százaléka, a különleges nevelési igényű gyerekek oktatásáért pedig a 15 százaléka jár. Ezek mellett a közoktatásban dolgozó tanárok bérpótlékokra is jogosultak: 10 százalékos lesz a stresszpótlék, 3-20 százalékos a vidéken oktató pedagógusok pótléka és 10-25 százalékos a pedagógusi gyakorlatokat irányító tanárok pótléka.

A miniszter egy példával is illusztrálta a béremeléseket a közoktatásban. E szerint egy felsőfokú végzettségű, II. fokozatú, 15-20 éves szolgálati idővel rendelkező tanár alapfizetése a 2023. decemberi 6947 lejről 2024 júniusára 8296 lejre emelkedik (19,4 százalékos emelés, ebből 12,6 százalék januárban). A stresszpótlékkal és az osztályfőnöki illetménnyel együtt a tanár júniusi bruttó alapfizetése 9566 lej lesz. A teljesítményért járó illetménnyel együtt a bruttó bér 11.735 lejre emelkedik – részletezte Deca.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?