Meglepő bejelentés: felfüggeszti elnökjelöltségét Crin Antonescu
Meglepő bejelentést tett szombat este a Digi24 műsorában Crin Antonescu, a PSD-PNL-RMDSZ koalíció közös elnökjelöltje: úgy nyilatkozott, hogy a megállapodást, amellyel a pártok közös jelöltjeként indult volna az államelnökválasztáson, felfüggesztettnek nyilvánítja, mert úgy érzi, cserben hagyták őt is és az országot is.
„A kormánykoalíció közös jelöltjeként azzal kezdem, hogy egyoldalúan, vagyis én, a jelölt, felfüggesztettnek tekintem az erre a jelöltségre vonatkozó megállapodást. (…) Nem hátrálok meg, van hajlandóságom a tenni akarásra, de úgy gondolom, hogy ehhez becsületes és komoly embereknek kell lennünk” – kezdte Crin Antonescu.
Kapcsolódó
„Ha azt akarják, hogy újra jelölt legyek, keressenek” – mondta a PNL egykori vezetője. „Felfüggesztettnek nyilvánítom a jelöltségemet, mert itt mindennek két oldal van. Mit jelent a felfüggesztett? A következőket jelenti: javaslatot kaptam, hogy egy politikai koalíció jelöltje legyek, ezt a javaslatot elfogadtam, vállaltam ezt a jelöltséget, és ez egy olyasvalami, amitől nem hátrálok meg” – fogalmazott Crin Antonescu. „Nem vonom vissza ezt a jelölést, nem hátrálok meg, vállaltam mindent, amit jelent, minden nehézséget és az egész folyamatot, és hajlandó vagyok a végsőkig végigvinni, ám mint kiderült, ennek a megállapodásnak a másik oldala, vagyis a négy politikai vezető, aki ezt a jelöltségi javaslatot tette és vállalta, nem volt teljesen felkészülve minderre. Felfüggesztem a jelöltségemet mindaddig, amíg ezek a vezetők nem tisztázzák a saját dolgaikat, valamint azt, hogy tovább akarják-e folytatni velem ezt a folyamatot, esetleg van-e más lehetőségük” – mondta.
„Röviden: mi történt? Ők tették ezt a javaslatot, én elfogadtam, azóta is mondtam nekik, hogy ha lesz még egyeztetnivalójuk a pártban, akkor azt intézzék el, utána teszünk bejelentéseket. Azt mondták: nem, politikai vezetőként megvan a felelősségünk és a megfelelő felhatalmazásuk, hogy ezt megtegyék, annál is inkább, mert sürgős a helyzet. Én ezt megértettem, elfogadtam. Ehhez kapcsolódott az elnökválasztás lehető legkorábbi időpontjáról szóló megbeszélés. December 22-én megkötöttük a megállapodást, és úgy döntöttünk, hogy a választásokat mielőbb meg kell tartani. 2025. január 4-e van, és bár néhány időpontról már szó esett, nem tudtak megállapodni, pedig időközben új kormányunk van, több kormányülés is volt, szóba került a választási időpontok rögzítése, és még sincs fix dátumunk, ami véleményem szerint nehezen magyarázható, és a közvélemény számára meglehetősen nehezen fogadható el. Nincs választási dátumunk, és nem értem, miért.
Kapcsolódó
Álláspontom szerint, ha december 6-án a választások törlése és megismétlése mellett döntöttek, másnaptól, vagy a határozatnak a Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől a törvényben előírt napszámmal kellett volna megadniuk az elnökválasztás legközelebbi időpontját. Elvárom tőlük, mint állampolgároktól a felelősségteljes magatartást és az azonnali bejelentést az elnökválasztás időpontjáról, minden tájékoztatást és magyarázatot arra vonatkozóan, hogy mi történt Romániában a szavazás első fordulójának törlésével, továbbá hogy miként garantálják, hogy ebben az országban demokrácia lesz. Majd ezután dönthetik el, hogy ki lesz az elnökjelöltjük” – zárta gondolatait Antonescu.
CSAK SAJÁT