Az USR Ciolacu sokkoló bejelentéséről: „megfutamodnak a felelősség elől”

A jelenlegi „költségvetési katasztrófa” közepette a Szociáldemokrata Párt (PSD) megfutamodik a kormányzás felelőssége elől – jelentette ki csütörtökön a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sajtószóvivője.

Cristina Prună Marcel Ciolacu PSD-elnöknek arra korábbi bejelentésére reagált, hogy a pártja kivonul a koalíciós tárgyalásokról. A szóvivő hozzátette, az USR vezetősége rövidesen összeül megvitatni a miniszterelnök bejelentése nyomán előállt helyzetet.

Prună ugyanakkor rámutatott, hogy az országnak változatlanul reformokra van szüksége, csökkenteni kell a kiadásokat, és nem szabad adóemeléseket bevezetni, mert ez még nagyobb terhet róna a tisztességesen dolgozó emberekre.Ki marad a tárgyalóasztalnál? | Korábbi fotó: USR Facebook oldala„Romániának még mindig szüksége van reformokra. Tudtuk, hogy költségvetés katasztrofális helyzetben van, és úgy tűnik, hogy a PSD és Marcel Ciolacu megfutamodik a kormányzás felelőssége elől. Az egyetlen út a reformok bevezetése, nem az adóemelés – mert az még nagyobb nyomást helyezne azokra, akik becsületesen dolgoznak ebben az országban –, és nyilvánvalóan az állami kiadások csökkentése, amiben az eddigi megbeszélések alapján nem sikerült megegyezni” – mondta Cristina Prună az Agerpres hírügynökségnek.

Az USR közpolitikákért felelős szakpolitikusa, Cristian Ghinea is bírálta Marcel Ciolacut, amiért „fogja a játékszereit és távozik”, 9 százalékos költségvetési hiányt és „számos kifizetetlen számlát” hagyva maga után.

Mint megírtuk, Marcel Ciolacu miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt kivonul a koalíciós tárgyalásokról, és a parlamentben támogatni fogja egy jobboldali kormány megalakítását.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?