Az USR nélkül is megalakulhat az Európa-barát kormánykoalíció – az RMDSZ józan gondolkodásra int

Az európai elköteleződésű pártok közös közleményben számoltak be arról, hogy vezetőik hétfő este folytatták a tárgyalásokat a körvonalazódó koalíció kormányprogramjáról.

Mint megírtuk, a találkozón a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselői nem vettek részt. A párt politikusai a délután folyamán bírálták a pénzügyminisztert, amiért a reggeli tárgyalási fordulóban „dobálózott a számokkal”, elhallgatta a költségvetés valós állapotát és felvázolta, hogy jövőre adóemeléseket tervez.Az USR már nem vett részt, de a tárgyalások folytatódtak | Korábbi fotó: PNLA Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD), az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek frakciója a közös állásfoglalásuk szerint továbbra is a kormányprogram kidolgozását tekintik elsődlegesnek, ezért a hétfő esti egyeztetéseken egy sor jelentős reformot vitattak meg, amelyeket az a következő napokban véglegesítenek és nyilvánosságra hoznak, számol be az Agerpres hírügynökség.

A közlemény szerint a PSD, a PNL, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek frakciója tudomásul vették az USR távolmaradását a találkozóról. Megállapították: a párt politikusai annak ellenére nem jelentek meg a tanácskozáson, hogy nem szerepelt a napirendjén a kormányzati tisztségek fölötti osztozkodás.

„A PSD, a PNL, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek frakciója akkor is rendelkezik a kormányalakításhoz szükséges szavazatokkal és parlamenti többséggel, ha netán az USR úgy dönt, hogy kilép a koalícióból. Úgy véljük azonban, hogy egy minél szélesebb Európa-barát többség kialakítása lenne a nemzeti érdek” – olvasható a közleményben, amely szerint hétfő este a felek megerősítették azt a korábbi döntésüket, hogy közös jelöltet indítsanak az elnökválasztáson.

Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője, Cseke Attila még a hétfő esti koalíciós tárgyalások előtt józan gondolkodásra és kiegyensúlyozottságra intette az Európa-barát pártokat.

Egy Facebookon közzétett videóüzenetben a politikus emlékeztetett arra, hogy Románia pénzügyi helyzete „nem rózsás”, és nem tesz lehetővé 2025-ben jelentős fizetésemeléseket. „Most olyan intézkedésekre van szükségünk, amelyeknek a lehető legkevesebb negatív hatásuk van, és amelyeket nem kísérnek politikai botrányok (...). Az adóemeléseket el kell kerülni” – mondta Cseke Attila.

A szenátor úgy értékelte, hogy most több józanságra és kiegyensúlyozottságra van szükség, mint valaha. „Arra kérem a tárgyalóasztalnál ülő kollégákat, hogy a Románia javát szolgáló megoldások megtalálására összpontosítsanak” – üzente az RMDSZ politikusa.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?