Megkezdődött a népszámlálás önkitöltési időszaka

Hétfőn megkezdődött a népszámlálás május 15-ig tartó első, önkitöltési időszaka, amely alatt az ország lakosai internetes felületen, online tölthetik ki adataikat.

A kép illusztráció | Fotó: Adobe StockA koronavírus-járvány miatt tavalyról idénre halasztott „2021-es lakás- és népesség-összeíráson” először van lehetősége a lakosságnak online is kitölteni a kérdőívet, vagyis először nyílik alkalom arra, hogy mindenki saját maga írja be adatait, nemzetiségét, anyanyelvét, vallását. Az is újdonság, hogy a mostani cenzus az első, amikor a hatóságok nem papíron, hanem eleve elektronikusan rögzítik a feldolgozandó adatokat.

A népszámlálás a 2021. december 1-jei állapotot hivatott rögzíteni, így azok, akik azóta születtek, nem kerülnek be az összeírásba, akik viszont azóta haltak meg, azoknak az adatait be kell vezetni. A háztartások külföldön tartózkodó tagjai közül azoknak az adatait kell rögzíteni, akik kevesebb mint egy éve mentek el, illetve akik azt tervezik, hogy egy éven belül visszatérnek szülőföldjükre.

Silvia Pisic, az Országos Statisztikai Intézet (INS) népszámlálásért felelős igazgatója a Hotnewsnak elmondta: kétféle adatlap létezik. Egy „hosszú”, amelyben a lakásra vonatkozó kérdések is szerepelnek – ezt a háztartás egyetlen tagjának, a „családfőnek” kell kitöltenie – és egy „rövid”, amelybe csak a személyes adatokat kell beírni. Az önkitöltéshez a www.recensamantromania.ro honlapon tehát első körben a családból egy valakinek kell regisztrálnia, és megadnia – jelenlévő vagy időszakosan távol tartózkodó – lakótársai személyi számait is. Ezután minden bejelölt személy számára külön kérdőív érkezik a megadott e-mailcímre: ezeket aztán mindenkinek ki kell töltenie.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az online kitöltés egyik előnye az, hogy a népszámlálási szoftver kiszűri az evidens hibákat – például egy 1980-ban született lakos nem írhatja be, hogy 1985-ben érettségizett – és a hiányos adatközlésre is figyelmeztet. A rendszer a megadott e-mail címen küld belépési elérhetőséget és visszajelzést is arról, hogy sikeres vagy sikertelen volt-e az önkitöltés. Az előző oldalakon hibásan kitöltött mezőket csak úgy lehet javítani, ha az ember elölről kezdi a kitöltést – magyarázta az igazgató.

A statisztikai intézet (INS) által kidolgozott online felület lehetővé teszi, hogy a nemzeti kisebbségek a saját anyanyelvükön töltsék ki a kérdőíveket, amelyeket 16 nyelven lehet elérni, köztük magyarul is.

A cenzus önkitöltéses szakaszában is lehet segítséget kérni, például ott, ahol az önkormányzatok népszámlálási összeíró pontokat alakítanak ki azoknak, akik otthon nem rendelkeznek internet-hozzáféréssel vagy nem tudják egyedül kitölteni adataikat. Az RMDSZ népszámlálási munkacsoportja is toborzott önkénteseket minden olyan településen, ahol ötvennél több magyar él, akik segíteni tudnak az önkitöltésben. A cenzussal kapcsolatos összes tudnivalóról az RMDSZ által létrehozott nepszamlalas.ro honlapon is lehet tájékozódni.

A hagyományos személyes lekérdezési időszak május 16. és július 17. között lesz, amikor a népszámlálási biztosok otthonukban keresik fel az embereket. Akiknek az adatait sem az önkitöltéses időszakban, sem a számlálóbiztosok terepmunkája során nem pontosítják, azokról az adminisztratív nyilvántartásokban szereplő adatbázisokból emelnek be információkat az összeírásba. Nekik azonban nem lesz nemzeti, nyelvi vallási identitásuk, így, ha kisebbségi közösségek tagjai mulasztják el az adatközlést, akkor azzal közösségük hivatalosan kimutatott részarányát rontják. A népszámláláson megállapított etnikai arányoktól függ, hogy egy kisebbségnek joga van-e anyanyelvű ügyintézésre és köztéri feliratozásra. A legutóbbi, 2011-es népszámláláson Románia 3181 településéből 324-ben haladta meg a magyarság aránya a hivatalos anyanyelvhasználatra jogosító húszszázalékos küszöböt.

Kapcsolódók

Kimaradt?