Akadozott elindulásának napján a népszámlálás önkitöltős platformja

A regisztrálók nagy száma miatt túlterhelődött, ezért ideiglenesen elérhetetlenné vált, majd akadozva működött hétfőn a népszámlálás önkitöltős szakaszára létrehozott platform.

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) elnöke szerint legtöbb két napon belül orvosolják a problémát. Addig két másik honlap használatát javasolják azoknak, akik regisztrálni szeretnének az önkitöltéshez.

Az adminisztratív adatbázisokból történő adatátvételt követően elkezdődött hétfőn Romániában a népszámlálás második, újdonságnak számító önkitöltős szakasza, amely május 15-éig tart. Ebben az időszakban interneten keresztül lehet kitölteni a kérdőíveket, ami bármilyen okostelefonról, táblagépről, laptopról vagy számítógépről elvégezhető. A kérdőív román nyelven, a nemzeti kisebbségek nyelvén és angolul is elérhető.

A regisztrálók nagy száma miatt hétfő reggel túlterhelődött a recensamantromania.ro platform. Az INS elnöke, Tudorel Andrei szerint úgy fejlesztették ki az önkitöltésre létrehozott rendszert, hogy másodpercenként 1200 regisztrálót bírjon el, de ennél sokkal többen jelentkeztek be az első órákban, ez okozta a fennakadásokat. Hozzátette, ideiglenesen javították a hibát és meggyőződése, hogy 48 órán belül sikerülni fog teljesen elhárítani a problémát.

Az INS közölte, hogy addig is a https://autorecenzare.insse.ro, illetve a https://insse.ro/cms/ro weboldalon lehet regisztrálni az önkitöltéshez.

A népszámlálás harmadik, személyes lekérdezéses szakasza május 16-án kezdődik és július 17-éig tart. Ebben a szakaszban személyesen keresik fel a számlálóbiztosok mindazokat, akik az előző szakaszban nem szolgáltattak magukról adatokat, és táblagép segítségével töltik ki az online kérdőívet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?