Megható összefogás a jótékonysági vásáron: 40 ezer lejjel segítik Eduárd felépülését

Több mint 40 ezer lej gyűlt össze a kedden tartott adventi jótékonysági vásáron Kolozsváron. A Viselj gondot rám! című rendezvényt a város és környéke tanintézményei szervezték többek között a polgármesteri hivatal támogatásával, és a teljes bevételt Balogh Márton Eduárd, a Báthory István Elméleti Líceum VI. osztályos tanulója felépülésére ajánlották fel. Mint ismert, a kisfiút október elsején érte baleset, amiben súlyosan megsérült, és több műtéten esett át. 

„Az összefogás ereje – több mint 40 000 lej adomány gyűlt össze Balogh Márton Eduárd felépüléséért! Mérhetetlen a hálánk! Köszönjük!” – írta Facebook-bejegyzésben Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere szerdán.

Nagy volt az érdeklődés a Diákművelődési Házban szervezett vásár iránt. | Fotók forrása: Oláh Emese Facebook-oldala

A jótékonysági vásárt a Diákművelődési Házban tartották, ahol karácsonyi dallamok, kézműves díszek, és ínycsiklandó finomságok várták a látogatókat.

Nem volt hiány finomságokban és vásárlókban sem.

Műsorral készültek több iskola tanulói: a Waldorf Líceum, a Kolozsvári Református Kollégium, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium, a Brassai Sámuel Elmélet Líceum, a Kolozsvári Talentum Református Iskola, a Nicolae Titulescu Általános Iskola, a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája, valamint a Báthory István Elméleti Líceum diákjai.

A diákok karácsonyi műsorral készültek.

A vásár középpontjában a jótékonyság állt, hisz minden összegyűlt adományt Balogh Márton Eduárd, a Báthory István Elméleti Lícem VI. osztályos tanulója felépülésére ajánlottak fel a szervezők.

„Hálásan köszönöm, hogy a Viselj gondot rám! Jótékonysági Adventi Vásáron ismét bebizonyítottuk: a kolozsvári magyar közösségben hatalmas megtartó erő lakozik. Büszkeség volt látni a 18 iskola diákjait, pedagógusait és a szülőket, akik szívvel-lélekkel készültek.

Mindannyian egy közös céllal érkeztünk: szebbé tenni, segíteni valaki életét és ez által közelebb kerülni az ünnep igazi lényegéhez. A rengeteg szeretettel és gondossággal készített dísz és sütemény, a sok-sok adomány üzenete: Eduárd tudd, hogy fogjuk a kezed, veled vagyunk!” – írta az esemény után Oláh Emese alpolgármester.

Mint ismert, október 1-jén Kolozsváron a járdán gázolta el a 12 éves Eduárdot egy Mustang gépkocsi. A szemtanúk beszámolója szerint az ütközés brutális erejű volt. A rendőrség megállapította, hogy a balesetet okozó autót egy 34 éves Beszterce-Naszód megyei férfi vezette. A teszt alapján nem fogyasztott alkoholt, de a túlzott sebesség miatt elveszíthette uralmát a jármű felett. A kisfiú – aki a Báthory István Elméleti Líceum diákja – súlyos koponyasérülést szenvedett, mellkasi és hasi sérülései is voltak, és eltört az egyik combcsontja. Közel egy hónapot töltött kórházban, több műtéten esett át, felépülése még hosszas lesz az orvosok szerint.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?