Javul a Kolozsváron elgázolt fiú állapota
Már a negyedik hetét tölti kórházban Eduárd, a 12 éves fiú, akit október elején elgázolt egy sofőr a kolozsvári Petőfi Sándor utcában.
A fiút súlyos állapotban szállították kórházba, ahol az orvosok kétszer is megműtötték. Mostanra azonban javult az állapota.
Az orvosok munkája meghozta az eredményt: a beteg állapota kedvezően alakul – közölte a Ziua de Cluj megkeresésére Dorel Danciu, a Kolozs Megyei Sürgősségi Kórház szóvivője. Hozzátette: szerdán átszállítják a kolozsvári gyermekkórház neurológiai osztályára, ahol továbbra is felügyelet és kezelés alatt marad.
Mint írtuk, Eduárdot október 1-jén gázolta el egy autó, amelyik felhajtott a járdára a Petőfi Sándor (Avram Iancu) utcában Kolozsváron. A 12 éves áldozat koponyaműtéten és combműtéten esett át, mivel súlyos fejsérülést szenvedett, de mellkasi és hasi sérülései is vannak, és eltört az egyik combcsontja.
A szemtanúk beszámolója szerint az ütközés brutális erejű volt. A rendőrség megállapította, hogy a balesetet okozó Mustang gépkocsit egy 34 éves Beszterce-Naszód megyei férfi vezette. A teszt alapján nem fogyasztott alkoholt, de a túlzott sebesség miatt elveszíthette uralmát a jármű felett.
Az is kiderült, hogy a gázoló visszakapta a jogosítványát. Gina Pop, a Kolozs megyei rendőrség bűnmegelőzési osztályának vezetője szerint „ez az eljárás”. Mint mondta, „nem tehetünk mást, mint hogy követjük az érvényben lévő törvényeket és előírásokat, melyek rendelkezésünkre állnak”. Hozzátette, „szeretnénk, ha a jogszabályok sok szempontból megváltoznának”. Egyelőre szerencsétlen balesetként sorolódik be az Eduárdé, amiben a jelek szerint senkit nem vontak felelősségre.
CSAK SAJÁT