Megemlékeztek az Észak-Erdélybe bevonuló magyar hadsereg ördögkúti vérengzéséről

Szilágy megye magyar prefektusa, Dari Tamás vezetésével katonai és egyházi ceremónia keretében emlékeztek meg csütörtökön Ördögkúton (Treznea) az 1940-ben Észak-Erdélybe bevonuló magyar hadsereg által elkövetett vérengzés román áldozatairól.

A településen emelt emlékműnél, és a temetőben is koszorúkat helyeztek el helyi és megyei vezetők a 81 évvel ezelőtt ezen a napon lelőtt 86 román polgári áldozat emlékére.

Dari Tamás, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben kinevezett prefektus beszédében elmondta: a hivatalosságok jelenléte szükséges, szimbolikus gesztus, amellyel örök tiszteletüket fejezik ki az áldozatok előtt, és sajnálatukat, hogy ilyen tragédiák megtörténhettek.

„Hinni szeretném, hogy ebben az esetben is a közösségek sebei begyógyultak, a gyűlölet és a fájdalom már a múlté” – idézte a prefektust az Agerpres hírügynökség.

Fotók: Szilágy Megye Tanácsa/Facebook

A második bécsi döntés után Észak-Erdélybe bevonuló magyar honvédség 1940 szeptemberében a szilágysági Ippen 157, Ördögkúton 86 helyi románt ölt meg, Szilágynagyfaluban pedig 11 bihari románt lőtt le.

A vegyes lakosságú Ördögkútra szeptember 9-én bevonuló honvédséget fegyvertűz érte, amely miatt a csapat parancsnoka megrohamoztatta a falut.

Az ippi tragédia előzménye, hogy a szintén vegyes lakosságú faluba érkező honvédség egyik lőszeres szekere felrobbant, két honvéd halálát okozva. A honvédek között elterjedt a hír, hogy a robbanást egy almával teli kosárba rejtett pokolgép okozta, ezt a későbbi vizsgálat azonban cáfolta. A bevonuló csapat parancsnoka a helyi román lakosokon torolta meg a történteket.

Kapcsolódók

Kimaradt?