banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Maximális kapacitással működik a koraszülöttek intenzív osztálya Marosvásárhelyen

Mivel a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház Neonatológiai Osztálya egyben a Regionális Újszülött Intenzív Osztály is, a régióból beutalt minden súlyos esetet itt kezelnek – tudtuk meg dr. Manuela Cucerea egyetemi docenstől, az osztály főorvosától.

A koraszülöttek intenzív osztálya folyamatosan telítve működik. A veszélyeztetett újszülötteket is ezen az osztályon ápolják, különösen a 32 hetesnél fiatalabb koraszülötteket és a legtöbb szívbetegséggel élő kisbabást is, akiket későbbi műtétekre is előkészítenek. Folyamatosan ellátják a kisgyerek szükségleteit és igyekeznek biztosítani, hogy az újszülöttnek minél nagyobb legyen a túlélési esélye.

„Az intenzív osztály is telítődött, jelenleg 16 újszülöttet kell ellátnunk itt” – tájékoztatott az osztály főorvosa. Hozzátette, mindig több helyre lenne szükség, hiszen a koraszülött gyerekek száma folyamatosan nő, ez elterjedt újszülött patológia. Mint fogalmazott, nehéz helyzetben vannak, mivel a régió minden részéről érkeznek új és nehéz esetek, de igyekeznek megfelelni a kihívásoknak.Illusztráció | Fotó: AdobeStock

Hangsúlyozta, az osztályon sok olyan koraszülött gyermeket kezelnek, akiknek alacsony a testsúlyuk, szívelégtelenségben vagy egyéb légúti problémákkal diagnosztizálták. Kifejtette, a körülmények megfelelőek, az osztály rendelkezik a szükséges szaktudás mellett inkubátorokkal és gyógyszerekkel is, igaz az előbbiből egyre nagyobb az igény. „Mindig van, ahová fejlődni, és szükség is van további fejlesztésekre, hiszen egyre komplexebb eseteket kell megoldanunk” – összegzett a szakember.

A Marosvásárhelyi Sürgősségi Megyei Klinikai Kórház Neonatológiai Osztályán, ahol a térség Súlyos Esetek Regionális Központja is működik, több Covid-pozitív anya is szült az elmúlt időszakban – tudtuk meg –, ennek ellenére egyetlen csecsemő sem volt kitéve a koronavírus által okozott betegségnek, mivel a koraszülöttet és édesanyját elkülönítették, és megfigyelés alatt tartották őket a kibocsátásig.

A kórházban mintegy 50 különböző egészségügyi problémával, korai fejlődési rendellenességgel küzdő gyermeket is folyamatosan kivizsgálnak. A központ megközelítőleg 600 ezer lakost szolgál ki a központi régiókból.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?