Marosvásárhelyi sürgősségi szakorvos: naponta vannak olyan betegeink, akik már átestek a fertőzésen

A napokban bejárták a sajtót és a közösségi médiát a Maros Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályára érkező koronavírusos betegekről készült drámai felvételek. Dr. Turucz Emília sürgősségi szakorvost kérdeztük a részlegen dolgozó egészségügyi szakemberek munkájáról és a járvány harmadik hullámáról.

Valamelyest csökkent most már a Maros Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályára nehezedő nyomás, de a múlt héten nagyon sok koronavírussal fertőzött, súlyos beteg érkezett az intézmény úgynevezett COVID-zónájába. Dr. Turucz Emília sürgősségi szakorvos elmondta, nem csak az jelentett gondot, hogy egyszerre nagy számú pácienst kellett ellátniuk, hanem az is, hogy az életmentő beavatkozás után nem volt hová szállítani őket: a kórházak intenzív terápiás osztályain beteltek az ágyak.

„Így a betegek a sürgősségi osztályon akár egy-két napig is vártak, hogy helyet találjunk nekik valahol a kórházakban” – idézte fel a szakember. Ha a betegnek nem jutott ágy Marosvásárhelyen, akkor Segesvárra, Dicsőszentmártonba vagy más közeli településre szállították őket, ami a betegnek és a hozzátartozóinak egyaránt megpróbáltatást jelentett. „Elmondhatom, hogy krízishelyzet volt a múlt héten. Az utóbbi napokban valamelyest csökkent az osztályunkra érkező súlyos betegek száma, de ez állandóan változik: egyik nap nagyon sok pácienst kell ellátnunk, másik nap kevesebbet. Átlagot nézünk, és az átlag azt mutatja, hogy elég súlyos a helyzet” – fogalmazott a szakorvos.

Az oltás hatása még nem érzékelhető

Dr. Turucz Emília kérdésünkre elmondta, egyelőre nem érzékelik a kórházban azt, hogy egyre többen kapják meg a koronavírus elleni oltást. „Még nagyon alacsony, 10 százalék körüli az átoltottsági arány az országban. Ez azt jelenti, hogy 100 emberből mindössze 10 van beoltva. Az viszont tény, hogy nagyon kevés olyan COVID-beteg érkezik az osztályunkra, akit korábban beoltottak. Viszont naponta vannak olyan betegeink, akik korábban már átestek a fertőzésen” – részletezte.Dr. Turucz Emília | Forrás: DSU

Elmondta: van olyan beoltott kolléganője, aki újra megfertőződött, de csak enyhe tünetei voltak és a betegség lefolyása is enyhébb volt. Nagyon fontosnak nevezte, hogy az immunizált személyek is betartsák a távolságtartásra és maszkviselésre vonatkozó szabályokat. „Ha én be vagyok oltva, de több olyan emberrel vagyok egy szűk légtérben, akik fertőzöttek, vagy nagyobb mennyiségű vírust ontanak magukból, akkor még mindig ki vagyok téve a veszélynek” – figyelmeztetett. Az egészségügyi káderek pedig állandóan ki vannak téve ennek a rizikónak.

Harmadik hullám – hol a vég?

Dr. Turucz Emília nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy túljutott-e Románia a járvány harmadik hullámának a csúcsán. Ez szerinte két hét múlva fog kiderülni. „A harmadik hullámban vagyunk, az biztos. Ahhoz, hogy a hullám csillapodásáról beszélhessünk, legalább egy hétnek kellene eltelnie úgy, hogy a betegek száma ne haladja meg az intenzív terápiás ágyak számát” – magyarázta.

A szakorvos tapasztalatai szerint a járvány harmadik hullámában a legtöbb fertőzött nem akar kórházi kezelést, és csak akkor fogadja el a beutalását, amikor már nagyon súlyos állapotban van. A tavalyhoz képest több fiatal került be súlyos állapotban a sürgősségi osztály COVID-zónájába, de ugyanúgy az idősebbek is továbbra is érintettek – tette hozzá. Azt is problémának nevezte, hogy mára már az emberek sokkal óvatlanabbak, a megszorítások elleni kampány egyre nagyobb teret nyer, főleg a fiatalok körében, így a vírus is könnyebben terjed. „Egyértelmű, ha több fertőzött van, akkor nagyobb számú súlyos beteg fog bekerülni hozzánk” – jegyezte meg.

Van értelme eltűrni a szigorításokat

A szakorvos kérdésünkre elmondta, nem tapasztalta azt, hogy a koronavírus új változatai nagyobb veszélyt jelentenek gyermekekre, mint a korábbiak. Arról sincs adata, hogy a Maros Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályára kerülő betegek milyen arányban fertőződtek valamelyik mutációval, mert ennek kimutatásához további vizsgálatok szükségesek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Dr. Turucz Emília ugyanakkor bizakodóan nyilatkozott arról, hogy a szigorú járványvédelmi intézkedések megteszik a hatásukat. Jómaga úgy tapasztalta, hogy a marosvásárhelyiek fegyelmezett emberek. „Akármennyire nem tetszik, hogy 6-kor zárnak a boltok, 8-ra otthon kell lenni, azért mégis nagyjából betartjuk, az emberek nem szocializálódnak, nem közösködnek. Ennek egy-két heten belül lesz látszata” – jelentette ki.

Elmondta, hogy az emberek fegyelmezettsége a hozzájuk érkező betegek számán is érzékelhető. „A sürgősségi osztályon korán meglátszik a hatása a korlátozásoknak. Ezek emberek számára mindig kellemetlenek, ezt tudjuk, de valahogy el kell tudnunk viselni őket annak érdekében, hogy túljussunk ezen a helyzeten” – összegezte a szakorvos.

Kapcsolódók

Kimaradt?