Koronavírus: elhalálozási rekord a sepsiszentgyörgyi kórházban

Egy hét alatt 24-en haltak meg koronavírus-fertőzés következtében a sepsiszentgyörgyi kórházban. A járvány kitörése óta az elmúlt napokban történt a legtöbb koronavírus-fertőzéshez köthető elhalálozás Háromszéken. Rosu Mátyás orvosigazgató elmondása szerint a sepsiszentgyörgyi kórházban jelenleg 62 koronavírus-fertőzöttet ápolnak, közülük hetet kritikus állapotban az intenzív terápiás osztályon.

Az orvosigazgató felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban növekedett a fiatal páciensek száma a fertőzőosztályon, de az intenzív terápiás osztályon is van nagyon súlyos állapotban egy 36 és egy 39 éves fertőzött. Rosu Mátyás szerint ennek oka, hogy az idősek közül sokan átestek a fertőzésen, vagy megkapták a védőoltást, a fiatalok többet járnak-kelnek, jobban ki vannak téve a vírus sokkal fertőzőbb brit mutánsának.

A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórházat az elmúlt egy hét alatt 29-en hagyták el gyógyultan, ám ugyancsak ebben az időszakban 24-en veszítették el az életüket a fertőzés következtében. Mindannyiuknak voltak társbetegségeik, sokan már súlyos állapotban kerültek be a kórházba, két-három napig küzdöttek eredménytelenül az életükért.

Döbbent látogatók a kórházban

Megdöbbenek a koronavírus-fertőzött betegek hozzátartozói, amikor látogatás során megtapasztalják milyen a védőöltözet, és mennyire gyorsan romlik a fertőzöttek állapota, számolt be András Nagy Róbert kórházigazgató. A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház hétfőtől tette lehetővé a súlyos állapotban lévő koronavírus-fertőzöttek látogatását.

Eddig hét fertőzött hozzátartozója kereste fel a kórház fertőző- és intenzív terápiás osztályát. Megdöbbentek azon is, hogy mennyire meleg és milyen nehéz mozogni a védőruhában, illetve az egyik látogatót az sokkolta, hogy szeme láttára, 15 perc alatt látványosan romlott hozzátartozója állapota, aki beszélni is alig tudott, számolt be András Nagy Róbert.

A sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója emlékeztetett, hogy az elmúlt egy év alatt számos alkalommal elmondták, milyen megpróbáltatást jelent az egészségügyi személyzetnek védőöltözetben dolgoznia, amit most megtapasztalhatnak a látogatók is. A súlyos állapotban lévő fertőzöttek hozzátartozóit az egészségügyi posztlíceum tanulói kísérik, és segítenek a védőöltözet felvételében és levételében. Az önkéntesek segítségére azért volt szükség, hogy ne kelljen ápolókat, asszisztenseket elvonni a betegellátástól.

A látogatás előzetes egyeztetés alapján történik, a kórház honlapjáról a www.spitfog.ro oldalról tölthető le a formanyomtatvány, a kitöltött kérést szkennelve vagy lefotózva kell visszaküldeni. Ezután elektronikus postán jelzik a látogatás pontos időpontját. Minden esetben a beteg kezelőorvosa dönti el, hogy engedélyezi vagy sem a látogatást.

Miniszteri rendelet szabályozza, hogy egy beteget egy alkalommal egy személy látogathat meg, a családtag legtöbb 15 percig tartózkodhat a beteg ágyánál. A sepsiszentgyörgyi kórházban erre csak munkanapokon egy órán át, 13.30 és 14.30 óra között van lehetőség. A hozzátartozók az intenzív terápiás, a fertőzőosztályon, valamint a sebészeten kezelt fertőzöttekhez mehetnek be.

(A címlapkép illusztráció, forrása: MTI)

Kapcsolódók

Kimaradt?