Magyar rendezvényeknek is jut a Kolozs megyei tanács támogatásából
Több mint 7,7 millió lejjel támogatja Kolozs megye önkormányzata 2024-ben a megyében tevékenykedő civil szervezetek, egyházközségek és sportegyesületek programjait. A területi RMDSZ tájékoztatása alapján a pénzből magyar rendezvények is részesülnek.
„Egyik legfontosabb tanácsülés a mai, hiszen sok Kolozs megyei magyar civil szervezet programja, közösségépítő rendezvénye, hagyományápoló projektjei és egyházközségek javítási munkálatai ezen forrásokból tud megvalósulni. Idén is közel 1,2 millió lejjel járulunk hozzá a magyar rendezvények megszervezéséhez és egyházi vonatkozású projektek megvalósításához” – mondta Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke.
A hétfői tájékoztatás alapján kulturális programok kategóriában a Kolozsvári Magyar Napokat megszervező Kincses Kolozsvár Egyesület kiemelt, 20 ezer lejes támogatásban részesült, hasonló módon a Kalotaszegi Magyar Napoknak 15 ezer lejes összeget ítéltek meg. A Kolozs Megyei Ifjúsági Fórumnak a Kolozsvári Majálisra, a Kolozsvári Operabarátok Köre Egyesületnek, valamint a Corvineum Alapítványnak az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál megszervezéséhez egyaránt 10 ezer lejt adnak. A Szent István-napi Néptánctalálkozó 6 ezer lejt, a tordaszentlászlói községnapok 4 ezer lejt, míg a Várfalvi Községnapok és Hagymafesztivál 4 ezer lej támogatást kap.
Az ifjúsági programokat illetően az Argumentum Nostrum Egyesületnek a nyári Anyó- programokra 8 ezer lejt hagytak jóvá, a Téka Alapítványak 10 ezer lejt, az Encyclopedia Egyesületnek a Killyéni Péter Sportnapok megszervezésére 5 ezer lejt, a Református Kollégium Egyesületének 6 ezer lejt, a Kozmutza Flóra Egyesületnek 5 ezer lejt, a Koinónia nyári egyetemnek 5 ezer lejt, a Dési Civil Műhely és Kádár József Egyesület programjaira 5-5 ezer lejt, a Magyarfenesi Ifjúsági Napokra a MICS Egyesületnek 5,3 ezer lejt, a kalotaszentkirályi Silvanus Egyesületnek ugyancsak 5,3 ezer lejt.
Templomok, egyházi épületek felújítására 3,050 millió lejes keretösszeg állt rendelkezésre, a legtöbb pályázatot a magyar egyházak közül a református egyházközségek nyújtották be, összesen 77 kérelmet, a római katolikus plébániak 15 kérelmet, továbbá 11 kérés érkezett az unitárius egyházközségek részéről. A Farkas utcai református egyházközség részére felújítási munkálatokra 25 ezer lejt, a györgyfalvi, szamosújvári, aranyosgyéresi római katolikus plébániák részére külön-külön 11 ezer lejt, a kolozsvári ferences templom javítási munkálataira 20 ezer lejt, a bánffyhunyadi református egyházközségnek 10 ezer lejt, a komjátszegi unitárius egyházközségnek 5 ezer lejt szavaztak meg.
CSAK SAJÁT