Ludovic Orban szerint az igazi liberálisok a Jobboldal Ereje pártban vannak

Bár a párt neve nem tartalmazza a liberális szót, az igazi liberálisok a Jobboldal Erejében vannak – jelentette ki az alakulat szombati kongresszusán Ludovic Orban pártelnök.

A párt első kongresszusán mondott beszédében Orban hangsúlyozta, a Jobboldal Ereje „politikai szükségszerűségből” jött létre, mert a liberális irányultságú polgárok politikai képviselet nélkül maradtak, miután „Iohannis és a PNL-re rátelepedett katonai junta úgy döntött, hatalomra segíti a PSD-t, és a szocialisták, a bolsevikok szolgájává teszi a PNL-t”.

Orban szerint az elmúlt két évben a Jobboldal Ereje volt „az igazi liberális párt”, ahogyan arról állásfoglalásaik, törvénykezdeményezéseik is tanúskodnak. „Ellenszegültünk minden adóemelésnek, újabb ügynökségek és minisztériumok létrehozásának, elleneztünk minden olyan törvényjavaslatot, amely növelte volna a bürokráciát, sértette a magántulajdont vagy a törvény előtti egyenlőség alapelvét” – fogalmazott.

Fotó: Agerpres

A pártelnök hozzátette, nem volt könnyű az építkezés, mert a párthoz csatlakozókat sok esetben zsarolták, megfenyegették. Szerinte az Egyesült Jobboldal Szövetség színeiben a júniusi választásokon indulni szándékozók közül is többen azért léptek vissza a jelöltségtől, mert „maffiamódszerekkel megfélemlítették őket”.

A kongresszus megválasztotta Ludovic Orbant a Jobboldal Ereje párt elnökévé. A párt közleménye szerint Orban 1203 támogató szavazatot kapott. Jelen volt az eseményen a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) alelnöke, Dan Barna és a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, Eugen Tomac is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?