Ludovic Orban szerint a Jobboldal Erejének ismertsége 20-25 százalékos

A Jobboldal Ereje elnöke, Ludovic Orban péntek este Râmnicu Vâlceán kijelentette: nincs „száz százalékban” meggyőződve arról, hogy sikerül létrehozni a Mentsétek meg Románia Szövetség (USR) által javasolt jobboldali koalíciót, de bízik abban, hogy pártja jó eredményeket ér el a jövő évi választásokon.

A Nemzeti Liberális Pártból (PNL) kivált alakulat vezetője egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Jobboldal Ereje nyitott a párbeszédre azokkal a pártokkal, amelyekkel közös értékeket vall. Elsők között az USR-t említette, amellyel szerinte nagyon szoros az együttműködésük a parlamentben. Közölte, hogy folyamatosan tartják a kapcsolatot a Népi Mozgalom Pártjával (PMP) is.

Fotó: Agerpres

Az USR által kezdeményezett jobboldali párszövetségről kijelentette: nincs száz százalékban meggyőződve arról, hogy ezt a koalíciót sikerül létrehozni, ezért nem beszél szívesen erről a témáról. Afelől azonban már nincsenek kétségei – tette hozzá –, hogy a Jobboldal Ereje jó eredményeket fog elérni a jövő évi választásokon.

Orban elmondta, alakulatának támogatottsága a felmérések szerint alacsony, de szerinte az elmúlt két évben végzett közvélemény-kutatások nem a Jobboldal Erejének valós népszerűségét mutatják, mert a kormánypártok megrendelésére készültek.

A volt kormányfő kifejtette, hogy pártjának ismertsége jelenleg 20-25 százalékos. Szerinte jövőre a Jobboldal Erejének nem a parlamenti küszöb átlépése jelent majd gondot, hanem azoknak az embereknek az urnákhoz szólítása, akik úgy érzik, hogy a PNL és Klaus Iohannis államfő elárulta őket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?