Ludovic Orban szerint a pénzügyminiszter leváltása nem volt indokolt

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Ludovic Orban állítása szerint nem adta a hozzájárulását Alexandru Nazare pénzügyminiszter leváltásához.

A nagyobbik kormánypárt elnöke csütörtökön úgy nyilatkozott, a maga részéről elégedett valamennyi liberális párti miniszter eddigi tevékenységével és támogatja őket. Hozzátette, Nazare pénzügyminiszter menesztésével kapcsolatban „zavarja”, hogy a kormányfő azt mondta, a koalíciót alkotó mindegyik párt vezetője jóváhagyta ezt. „Sem jómagam, sem a PNL vezető testületei nem adták a hozzájárulásukat ehhez. A koalíciós ülésen valóban jelen voltam Dan Barna és Kelemen Hunor elnökökkel és más koalíciós kollégákkal együtt, a miniszterelnök azonban, mint tudják, nem volt jelen” – tette hozzá.

Orban úgy véli, Nazare tevékenysége „inkább büszkeségre adhat okot, mintsem a menesztésére”, hiszen jól kezelte a költségvetési helyzetet, a deficit jelenleg 1,6 százalékkal kisebb a tavaly jegyzettnél, és az előrejelzések szerint év végére sem haladja meg a 7 százalékot, a bevételek májusig 23 százalékkal nőttek 2020-hoz viszonyítva, és a digitalizáció terén is fontos lépések történtek.

A pártelnök álláspontja szerint a pénzügyminiszter leváltása „nem objektív indokokon alapul”.

„Szeretném azt hinni, bár nehezemre esik, hogy nincs kapcsolat Alexandru Nazare menesztése és aközött, hogy ő nem szerepel azon a képen. Szeretném azt hinni, bár nehezemre esik, hogy nem bosszúról van szó” – mondta még Orban, arra a fotóra utalva, amelyen a PNL elnöki tisztségéért versenybe szállt Florin Cîţu támogatói sorakoznak fel.

Mint azt megírtuk, Cîțu miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy meneszti tisztségéből a Nazare pénzügyminisztert és a tárcavezetői teendőket ideiglenesen ő maga látja el. Cîțu a kommunikáció-képtelenséget vetette Nazare szemére, és arra hivatkozott, hogy a legtöbb késést a kormányprogram végrehajtásában a pénzügyi tárcánál tapasztalta. A kormányfő elsősorban az adócsalás visszaszorítását és az ország rendelkezésére álló európai alapok felhasználási ritmusát illetően elégedetlen Nazare teljesítményével.

A román média azonban a PNL-en belüli választási küzdelem újabb fejezetének, a pártelnöki székre is pályázó Cîțu erődemonstrációjának tartja a minisztercserét, amellyel Orban nem ért egyet. A média szerint az is fontos szempont lehetett a pénzügyminiszter eltávolításánál, hogy a kormány költségvetés-kiigazításra, illetve a helyi infrastruktúra-fejlesztésekre fordítható pénzalapok elosztására készül, és jelentősen megnöveli Cîțu politikai hatalmát, ha nemcsak jóváhagyóként, hanem – ügyvivő pénzügyminiszteri minőségben – javaslattevőként is részt vehet a költségvetési források elosztásában.

(Címlapfotó: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?