Letöltendő börtönbüntetésre ítélték a volt érsemjéni polgármester támadóját

Letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Bihar megyei törvényszék azt a 32 éves férfit, aki mintegy két évvel ezelőtt baltával támadt rá Érsemjén akkori polgármesterére.

Fotó: Pixabay

A település volt elöljárója, a tavaly 58 éves korában elhunyt Balázsi József az eset történtekor lapunknak elmondta: Böszörményi István amiatt fenyegette meg és próbálta fejbe vágni a baltával, mert kezdeményezte, hogy kifizetetlen bírságait közmunkává alakítsák át. A férfit több alkalommal is kukázás, valamint rendbontás miatt szankcionáltak, a polgármesterre pedig a hivatal előtt, ittas állapotban támadt rá. Az elöljárónak sikerült elhúzódnia előle, ugyanakkor a balta az autóján landolt.

A Bihar megyei törvényszék elsőfokú ítélete alapján Böszörményit két év börtönbüntetésre ítélték amiért tönkretette a járművet, ugyanakkor további egy év elzárást is kapott a fenyegetés miatt. A két szankciót összevonták, így 2 év és 4 hónap letöltendő börtönbüntetést róttak ki rá. Böszörményi ebből egy év és három hónapot előzetes letartóztatás formájában már letöltött. A törvényszék mostani ítélete megfellebbezhető.

Balázsi József, mint ismeretes, harminc évig vezette a Bihar megyei községet. A 2020-as választásokkor egyedüli jelöltként nyert újabb polgármesteri mandátumot, de azt sajnálatos módon nem tudta végig vinni. 2022. májusában gyümölcsfa metszése közben leesett a fáról és súlyos sérüléseket szenvedett. Megoperálták, de tavaly júliusban elhunyt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?