Lemondanak az USR–PLUS miniszterei, felbomlik a kormánykoalíció

Dan Barna miniszterelnök-helyettes, a Mentsétek meg Romániát Szövetség–Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (USR–PLUS) társelnöke, valamint a pártszövetség miniszterei kedd reggel benyújtják lemondásukat – közölte hétfő este Dan Barna.

Az USR–PLUS társelnöke a párt vezetőtestületének hétfői ülése után nyilatkozott a parlament épületében, az alakulat minisztereinek és törvényhozóinak jelenlétében. A kormányfőhelyettes a miniszterelnököt okolta a koalíció felbomlásáért. „Florin Cîţu teljesen tudatosan robbantotta fel ezt a koalíciót" – fogalmazott.

Mint elmondta, kollégáival egyetértenek abban, hogy Florin Cîţu többé nem maradhat a miniszterelnöki székben, ezért egyhangúlag úgy döntöttek, hogy kedd reggel benyújtják lemondásukat; a döntést az USR–PLUS országos bizottsága is támogatta. A pártszövetségnek miniszterelnök-helyettese és hat minisztere volt a tavaly decemberben – a PNL-vel és az RMDSZ-szel közössen – alakult Cîțu-kabinetben.

Az USR–PLUS ezzel akarja Florin Cîțu miniszterelnök leváltására kényszeríteni a koalíció legnagyobb pártját, a Nemzeti Liberális Pártot (PNL). Barna szerint az USR–PLUS képviselőit felháborította, hogy a képviselőház és a szenátus összevont házbizottságának ülésén megkérdőjelezték a bizalmatlansági indítványon levő aláírásaik hitelességét. „Erre nem volt példa az utóbbi 30 évben, sőt valószínűleg egyetlen, magát demokratikusnak valló országban sem volt soha példa, és ez visszaveti Romániát a pszeudodemokrácia bugyraiba” – vélekedett.

Az USR–PLUS azt követően szánta el magát a kormányból történő kilépésre, hogy a nagy pártok – a PNL és a legnagyobb frakcióval rendelkező ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) – a házbizottsági ülés következetes bojkottálásával hátráltatták az USR–PLUS és a nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) pénteken beterjesztett bizalmatlansági indítványának napirendre tűzését a parlamentben.

„Be kell vetnünk a B-tervet, a bizalmatlansági indítvány volt ugyanis az A-terv” – fogalmazott Barna. Mint mondta, minisztereik már megírták a lemondásukat, és kedd reggel be is nyújtják azokat. Dacian Cioloș és Dan Barna, az USR–PLUS társelnökei | Fotó: Agerpres

Dan Barna kifejezte készségét a koalíciós kormányzás folytatására, de Cîțu nélkül. Arról is beszámolt, hogy pénteken az USR–PLUS miniszterei átláthatóvá tették az egészségügyi minisztérium valamennyi közbeszerzési szerződését; az ingyenes HPV elleni védőoltásra jogosult fiatal nők felső korhatárát 18 évre emelték; az országos helyreállítási tervhez szükséges valamennyi dokumentumot elküldték Brüsszelbe; véglegesítettek két közbeszerzési eljárást két autópályaszakaszra az A1 és az A3-as sztrádán; jóváhagyták a kis- és középvállalkozások számára nyújtott támogatások harmadik részletét; véglegesítették a távközlési törvénykönyv tervezetét.

„Látva, hogy mi történt ma a házbizottságok együttes ülésén, úgy döntöttünk, hogy nem folytathatjuk egy olyan kormányfővel, aki a koalíció együttműködési megállapodására fittyet hányva kormányoz” – mondta Dan Barna.

Cioloș: nem csak mímeljük a demokráciát

Az USR–PLUS nemcsak mímeli a demokráciát, hanem bármi áron megvédi a reformokat és az országot a lopástól – közölte az pártszövetség másik társelnöke, Dacian Cioloş, miután bejelentették minisztereik lemondását. Cioloş azt írta egy Facebook-bejegyzésben, hogy az USR–PLUS tárcavezetői helyesen döntöttek, tekintve, hogy „a PNL és a PSD megpróbálja megakadályozni” bizalmatlansági indítványukat.

Florin Cîţu miniszterelnök szerint abban az esetben is megtartják a keddre tervezett kormányülést, ha az USR–PLUS miniszterei lemondanak. A tanácskozás napirendjén a költségvetés-kiigazítás elfogadása is szerepel. A kormány honlapján olvasható program szerint kedden 14 órától ülésezik a kabinet.

Kedden tárgyalnak az államfővel

Az USR–PLUS képviselői elmennek kedden a Cotroceni-palotába, a Klaus Iohannis államfő által kezdeményezett egyeztetésre – nyilatkozta Dan Barna. „Az üzenet, amelynek tolmácsolására megbízatást kaptam, egyértelmű: új miniszterelnököt akarunk, minél rövidebb időn belül" – fogalmazott. Hozzátette, továbbra is meggyőződésük, hogy nincs alternatíva a jelenlegi kormánykoalícióra, de ragaszkodnak ahhoz, hogy más miniszterelnök álljon a kabinet élére. „Néhány nap alatt le lehetne zárni az ügyet" – nyomatékosította.

Dan Barna szerint a jelenlegi válsághelyzetben az államfő ez idáig nem tett eleget közvetítői szerepének. „Sok nap telt el, lett volna ideje közbelépni, de nem tette. A holnapi egyeztetésen egy új kormányfő nevesítésével bebizonyíthatja az országnak, hogy ő az az elnök, akire mindannyiunknak szüksége van, megmutathatja, hogy két-három napon belül magunk mögött tudhatjuk ezt a válságot" – mondta.

Hozzátette, ellene van minden olyan kezdeményezésnek, amely az USR–PLUS és az AUR aláírásaival benyújtott bizalmatlansági indítvány akadályozására irányul, ugyanakkor rámutatott, pártjának tagjai készek támogatni minden más bizalmatlansági indítványt, amelynek célja Florin Cîţu félreállítása.

45 napig lehetnek ügyvivő miniszterek

Az USR–PLUS elvileg nemcsak a bizalmatlansági indítvánnyal, hanem a kormányból történő kivonulással is bebizonyíthatja, hogy Florin Cîțu kormánya nem élvezi már a parlamenti többség támogatását. A távozó miniszterek helyére ugyanis legfeljebb 45 napig lehet ügyvezetőket kinevezni a kormány hivatalban maradt tagjai közül, azt követően a kormányfőnek teljes jogú minisztereket kell jelölnie, ha pedig megváltozik a kormány politikai összetétele (USR–PLUS nélküli kormány alakul), azt a parlamentnek is jóvá kell hagynia.

Bukarestben azt követően alakult ki kormányválság, hogy Cîțu az USR–PLUS ellenkezése dacára, és a szövetség egyik miniszeterét leváltva döntött az RMDSZ által kezdeményezett tízmilliárd eurós fejlesztési terv életbe léptetéséről. A román média a koalíciós válságot, a politikai diskurzus radikalizálódását a kormánypártokon belül kiéleződött hatalmi harcnak tulajdonítja. Egy hónapon beül mind a PNL, mind az USR–PLUS tisztújító kongresszust szervez. A PNL-ben éles verseny várható a pártelnöki tisztségért az újrázni készülő Ludovic Orban házelnök és kihívója, Florin Cîțu miniszterelnök között, az USR–PLUS-ban pedig a két társelnök, Dan Barna és Dacian Cioloș között.

Kapcsolódók

Kimaradt?