Kvórumhiány miatt hétfőn sem döntöttek a bizalmatlansági indítvány menetrendjéről

Határozatképtelenség miatt hétfőn is elhalasztották a parlament két háza bizottságainak együttes ülésén a döntést az USR–PLUS és az AUR által közösen benyújtott bizalmatlansági indítvány vitára bocsátásának menetéről.

A tanácskozás elején elutasította az egyesített házbizottság a Nemzeti Liberális Párt (PNL) igénylését, amelyben a Mentsétek meg Romániát Szövetség–Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (USR–PLUS) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által benyújtott bizalmatlansági indítvány aláírásainak ellenőrzését kérte az alakulat.

Az aláírások ellenőrzését a PNL felsőházi frakcióvezetője, Daniel Fenechiu kérte. Ez azt feltételezte volna, hogy a dokumentum két hétre a statútum-bizottság elé kerül. A PNL és egyben a képviselőház elnöke, Ludovic Orban az ülés után úgy nyilatkozott, hogy Fenechiu igénylésének elfogadását a testület 9 tagja támogatta, heten ellenezték, két személy – jómaga és a nemzeti kisebbségek egyik képviselője, Ovidiu Ganţ – tartózkodott. Így a kérést elutasították, a házszabály értelmében ugyanis egy javaslat elfogadásához a jelenlévők fele plusz egy szavazatra van szükség – magyarázta.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) alsóházi frakciójának elnöke, Alfred Simonis az igénylés szavazásra bocsátása előtt közölte, alakulatának képviselői visszavonultak az ülésről, mivel a bizalmatlansági indítványt kezdeményező AUR és USR–PLUS őket nem kereste meg, és az ő indítványukat nem akarták aláírni.

Az igénylés elutasítását követően a liberális törvényhozók egy része elhagyta az üléstermet, így amire a bizalmatlansági indítvány napirendre tűzéséről kellett volna szavazni, határozatképtelenné vált a testület, így emiatt újra össze kell majd hívni az egyesített házbizottságokat – ismertette Ludovic Orban.

Mint mondta: keddre ismét összehívja a testületet, hogy napirendre tűzzék az USR–PLUS és az AUR által beterjesztett bizalmatlansági indítványt.Ludovic Orban képviselőházi elnök az egyesített házbizottsági ülés után újságíróknak nyilatkozik | Fotó: Agerpres

A házbizottság immár harmadik alkalommal ült össze kijelölni a bizalmatlansági indítvány parlamenti menetrendjét, miután a péntek estére, majd a szombat délelőttre összehívott ülésen is határozatképtelennek bizonyult a testület létszámhiány miatt.

A bizalmatlansági indítványt a beterjesztésétől számított legtöbb 5 napon belül fel kell olvasni a két ház együttes ülésén, majd 3 napon belül sort kell keríteni a vitára. Az együttes ülés időpontjáról és helyszínéről a képviselőház elnökének kell tájékoztatnia a kormányt, legalább 24 órával a kijelölt időpont előtt. A kormány akkor bukik meg, ha az indítványt 234 képviselő és szenátor megszavazza. Az USR–PLUS, az AUR és a PSD együtt 280 képviselővel és szenátorral rendelkezik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A Románia egyetlen esélye a túlélésre a Cîţu-kormány menesztése! című bizalmatlansági indítványt péntek este nyújtotta be az ellenzéki AUR és a még kormányon lévő USR–PLUS, 122 törvényhozó aláírásával. Az USR–PLUS szerint a PNL felrúgta akoalíciós megállapodást, amikor Florin Cîțu miniszterelnök a múlt szerdán váratlanul menesztette Stelian Iont, az USR–PLUS igazságügyi miniszterét.

Az ügy előzménye, hogy a második legnagyobb komránypárt bojkottálta a kormányülést, amelyen az Anghel Saligny Fejlesztési Terve elfogadásáról szavaztak volna. Az USR–PLUS vezetői kijelentették, hogy a koalíciós partnerek részéről új miniszterelnökre várnak javaslatot, ellenkező esetben kilépnek a kabinetből. Mivel a PNL továbbra is támogatásáról biztosította a Cîțut, az USR–PLUS miniszterei – a pártszövetség szerint – e hét elején benyújtják lemondásukat.

Moşteanu: ez alkotmányossági visszaélés

Ionuţ Moşteanu, az USR–PLUS képviselőházi frakcióvezetője és szóvivője a házbizottságok összevont ülését követően kijelentette: az utóbbi 31 év alatt először fordul elő, hogy megtagadják a bizalmatlansági indítvány benyújtásának jogát, ami „precedens nélküli alkotmányossági visszaélés”.Ionuţ Moşteanu | Fotó: Agerpres

Moşteanu a sajtónak adott hétfői nyilatkozatában felrótta Marcel Ciolacu PSD-elnöknek, hogy Florin Cîţu miniszterelnököt védi az indítványtól, vagyis a legnagyobb ellenzéki párt elnöke kettős játékot űz. „A PSD és a PNL megtagadja a törvényhozóktól a bizalmatlansági indítvány benyújtásának jogát. Az utóbbi napokban beigazolódott, ha még egyáltalán szükség volt rá, hogy valójában a győztes csapat új taggal, Marcel Ciolacuval bővült” – mondta, hozzátéve, hogy a jelek szerint Ciolacu „azt a feladatot kapta, hogy védje Cîţut”.

A dokumentum napirendre tűzésének elodázását ahhoz az időszakhoz hasonlította, amikor Liviu Dragnea volt a képviselőház elnöke, aki – Moşteanu szerint – azt tett, amit akart, fittyet hányva az alkotmányosságra vagy a házszabályra. „A PSD-sek és a PNL-sek bojkottálták ezt az ülést, hogy ne lehessen megszabni az indítvány felolvasásának, megvitatásának és a róla való szavazásnak az ütemtervét. Erre még nem volt példa” – fogalmazott az USR PLUS frakcióvezetője.

George Simion: a nagy pártok kiegyeztek egymással

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) végigviszi a bizalmatlansági indítványt – jelentette ki hétfőn az alakulat társelnöke, George Simion, aki szerint az AUR és az USR–PLUS által benyújtott bizalmatlansági indítvány körüli történésekből mindenki számára egyértelmű, hogy „a nagy, klasszikus pártok kiegyeztek egymással". Simion hozzátette: az AUR kitart a kormánybuktató kezdeményezés mellett, mert „nem szabad engedni", hogy Florin Cîţu a PNL tisztújító kongresszusa idején még mindig miniszterelnök legyen, és „továbbra is csúfot űzzön az országból”.George Simion | Fotó: Agerpres

„Nagyon szépen kérem a PNL és a PSD szavazóit, gyakoroljanak nyomást törvényhozóikra, hogy azok menjenek el az egyesített házbizottság ülésére és az alkotmányban előírtaknak megfelelően szavazzanak, hogy a testület vegye napirendre a bizalmatlansági indítványt, holnap olvassák fel azt és jövő hétfőn szavazzanak róla. Ez az egyetlen megoldás" – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy mit fog tenni az AUR, amennyiben a bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatják a kormányt, Simion úgy válaszolt, egyetértenek az előre hozott választások szervezésével, vagy ha erre mégsem kerül sor, szakértői kormány felállítását támogatnák. Az AUR nem kíván kormányt alakítani, mert jelenleg nincs ehhez kellő parlamenti súlya – tette hozzá.

Kapcsolódók

Kimaradt?