Vasárnap hagyományőrzők népesítették be Kézdivásárhely főterét: a Petőfi 200 emlékév keretében az 1848-as forradalom és emlékét idézték fel. A rendezvény részét képezte egy látványos csatajelenet is.

A hagyományőrzők – a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, a Kézdiszéki Hagyományőrző Egyesület, a 85-ös számú honvéd zászlóalj és a 15-ös székely határőr gyalogezred tagjai – a Gábor Áron szobor környékén verték fel sátraikat, közszemlére helyezve a díszes ruhákat, fegyvermásolatokat stb. Szintén a szobor környékén volt felállítva egy „toborzóiroda” is.

A rendezvény látványos része délután négy órakor kezdődött, amikor a korábban felsorolt hagyományőrzők felvonultak a főtéren. Elől a gyalogság haladt, a lovas huszárok által közrefogott hintóról pedig maga Bem József tábornok integetett a szép számú közönségnek.

Ezt megelőzően a rendőrség képviselője is „tiszteletét” tette a hagyományőrzők körében, hogy megbizonyosodjon: a harci játék közben még véletlenül sem használnak éles lőszert.

A moderátor szerepét betöltő gidófalvi dr. Kádár László, a Háromszéki Huszártoborzók szervezője, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület vezetőtanácsának a tagja közben vázolta, hogy miért Kézdivásárhelyen szervezték meg a rendezvényt: a céhes városban megfordulta magát Petőfi Sándor, innen nem messze Bereckben találkozott a költő Bem József tábornokkal, ugyanakkor a település fontos szerepet töltött be a szabadságharcban.

„Petőfi Sándor halálának, vagy inkább rejtélyes eltűnésének a 174-ik évfordulóján vagyunk, hiszen 1849. július 31-én tűnt el, a segesvári csatamezőn. Ezen kívül, mikor a rendezvény szervezésébe fogtunk, arra is gondoltunk, hogy számunkra is egy emlékezetes dátum ez, hiszen Háromszék védelmének utolsó csatája is ezen a napon zajlott, illetve folytatódott még augusztus elsején a Nyergestetőn, ahol Tuzson János vezetésével védelmezték a székelyek a hágót az ellenséges hadaktól” – magyarázta. Hozzátette: Bem József 1849. július 18-án vonult be hadaival Kézdivásárhelyre.

A hagyományőrzők a tiszteletkört megtéve a szobortól nem messze állapodtak meg, a vezetőjük pedig Szilveszter Szabolcs alpolgármestertől kért engedélyt a toborzó megtartására. Miután megkapták, megtartották a toborzót, két fiatal legényt öltöztettek be a 15-ös határőrök ruhájába. Megkóstoltatták a király borát velük, legényest járattak, sőt, egymás meglovagolására is „kényszerítették” őket, hogy lássák: alkalmasak vagy sem katonának. „Emelje fel a bal lábát! És most a jobb lábát! De ki mondta, hogy a másikat leteheti?” – hangzott el a toborzótiszttől, aki azt is furcsállotta, hogy a legények nem kérnek több bort.

Időközben egy kellemetlen eset is történt, ami percekre elvonta a bámészkodók figyelmét: a hintót vontató egyik ló megcsúszott a kockaköveken, csak nagy nehézségek árán tudták a földről felsegíteni.

A Petőfi-szavalatokkal, Bem beszédével tarkított rendezvény fénypontját a csatajelenet képezte: a magyar és székely katonák a kozákokkal csaptak össze. Ez alkalommal többször elsütötték az ágyút is, ami óriásiakat pukkant. Kádár László közben magyarázta: a fegyver inkább elrettentésül szolgált akkoriban, nem volt valami hatékony, de a hatalmas durranásnak lesújtó lélektani hatása volt a katonákra nézve. A puskákat is elsütötték, végül a szabadságharcosok szuronypárbajban győzedelmeskedtek az oroszok fölött, akik elmenekültek a honvédek elől.

A rendezvény végén Petőfi Sándor és Bem József találkozójára is sor került, majd a rendezvény táborveréssel ért véget.