FRISSÍTVE – Külön program indul a kisebbségi gyermekek románnyelv-tanulására

Hegedüs Csilla, az Európai Beruházások és Projektek Minisztériumának államtitkára és Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő, az RMDSZ oktatási szakpolitikusa ismertette azt a projektet, amely lehetővé teszi a román nyelv idegen nyelvként való oktatását a magyar és egyéb nemzeti kisebbséghez tartozó diákok számára.

Szabó Ödön és Hegedüs Csilla | Fotó: Borsi Balázs

Az RMDSZ kolozsvári ügyvezető elnökségén megtartott csütörtöki sajtótájékoztatón nemcsak a kilencmillió euró értékű program főbb elemeit, hanem a magyar közösségre vonatkozó sajátosságait is ismertették.

Hegedüs Csilla tudatta, a programot az európai alapok minisztériuma finanszírozza Románia 2014–2020-as uniós költségvetéséből, az erre a célra elkülönített költségvetés mintegy kilencmillió euró. A kisebbségi diákok eredményesebb nyelvtanulása érdekében elindított rendhagyó kezdeményezést az oktatási minisztérium vezényli le többek között a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem, a Hargita Megyei Pedagógusok Háza és a nagyváradi székhelyű Országos Magyar Továbbképző Központ bevonásával.

Az államtitkár elmondta, összesen 6190 olyan pedagógust képeznek ki, akik román nyelv és irodalom oktatásával foglalkoznak, de ebbe beletartoznak az óvodapedagógusok is. Oktatási módszertani tanulmányokat állítanak össze és román nyelvű, játékos kompetenciafejlesztő applikációk létrehozása is szerepel a célok között. A programot összesen 370 diák bevonásával tesztelik.

Szabó Ödön parlamenti képviselő, oktatáspolitikus szerint rég várt projekt ez, miután az új, 2011-ben elfogadott oktatási törvény lehetővé teszi, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok idegen nyelvként tanulhassák a román nyelvet. Bár a törvény szerint megadatott a lehetőség az újfajta nyelvoktatási módszerekre, ezeknek a kifejlesztése és alkalmazása sok akadályba ütközött – világított rá Szabó Ödön.

Az RMDSZ oktatási szakpolitikusa kiemelte, előbb gondot okozott a kisebbségi osztályoknak szánt tankönyvek elkészíttetése, majd pedig az új oktatási módszertant kellett összhangba hozni a tanügyi törvénnyel, továbbá – a képviselő szerint – a pedagógusoknak is sok esetben nehéz volt átállniuk az új módszertanra.

„Ez az első alkalom, hogy a magyar közösség a legmagasabb szintről határozhatja meg, hogy milyen módszerekkel tanulja meg az állam nyelvét, ráadásul ehhez a források is rendelkezésre állnak” – emelte ki Szabó Ödön. Hangsúlyozta, hogy a mintegy kilencmillió eurós program keretében kiképzendő 6190 pedagógus közül ötvenen lesznek azok, akik bár román tagozaton tanítanak, de tanulóik között vannak kisebbségi dákok is, akikre külön oda kell figyelniük, és az ő igényeikhez kell igazítaniuk az oktatási formát a lemaradásuk elkerülése érdekében.

Ehhez járulnak majd hozzá azok a módszertani útmutatók, amelyek külön elkészülnek az óvodások, az elemisták, a gimnazisták és a középiskolások számára. Ezek a román nyelvű kommunikációs készségek fejlesztésének módszereit tartalmazzák majd, de készülnek kétnyelvű útmutatók is azon pedagógusok számára, akik esetleg románul végezték tanulmányaikat és magyar osztályokban tanítanak. „A cél, hogy gyermekeink minél hatékonyabban tanulhassanak meg románul” – fogalmazta meg a Bihar megyei parlamenti képviselő. Hozzátette: azt szeretnék, ha egy gyermek bemegy a boltba, tudjon boldogulni, tudjon eligazodni a társadalomban, ne alakuljon ki benne szorongás a román nyelvismeret hiánya miatt.

Elhangzott, már aláírták a program támogatási szerződését, most pedig a képzések akkreditálása maradt hátra. Amint ezzel megvannak, első körben a trénereket képezik ki minden megyében, ez mintegy nyolcvan személyt jelent. Várhatóan a jövő év második felében kezdődik majd a pedagógusok képzése.

A Maszol kérdésére Hegedüs Csilla államtitkár elmondta, a projekt az EU-s programok logikáját követi: elkészítik a szükséges szakmai anyagokat, majd lezajlik a részvevők oktatása, kísérleti osztályok bevonásával letesztelik a módszereket, majd pedig a kiképzett pedagógusok elkezdhetik használni a megszerzett tudásanyagot és a módszertani útmutatókat. „Reménykedünk abban, hogy ez csak a kezdet és lesz folytatása” – magyarázta Hegedüs Csilla, aki szerint vélhetően sikerül megértetni mind a döntéshozókkal, mind pedig a programban részvevőkkel: valóban az a cél, hogy a gyermekek minél jobban és könnyebben megtanulhassanak románul.

Szabó Ödön a Maszol kérdésére hozzátette, program hatékonysága hamar megmutatkozhat, ugyanis a diákok tudásszintjét különböző szinteken folyamatosan mérik. „A tudásanyag eredményét évről évre látnunk kellene. Lesz egy online platform, amihez folyamatosan bárki hozzáadhat. Azt is fogjuk látni, hogyan reagálnak az oktatásban részvevők arra, hogy ők maguk is részt vesznek a folyamatban” – fogalmazott a képviselő aki hozzátette: ez a program nem arra való, hogy adjon egy papírt a pedagógusnak, hanem arra, hogy valós és minőségi tudást biztosítson, aminek hosszú távon meglesznek az eredményei.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?