Közlekedési balesetben hunyt el egy 87 és egy 77 éves gépkocsivezető

Összeütközött két autó péntek délelőtt az Arad megyei Berzován, a 7-es számú országúton – a balesetben mindkét gépkocsivezető életét vesztette.

A katasztrófavédelem felvétele | A képre kattintva galéria nyílikA baleset a Maros-völyge egyik legforgalmasabb útszakaszán történt. Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a vétkes sofőr egy 87 éves berzovai illetőségű férfi volt, aki személygépkocsijával nekiment a szemből érkező autónak, amit egy 77 éves Temes megyei férfi vezetett.

A katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) először csak egy halálos áldozatról adott hírt, de a rendőrség később azt közölte, hogy mindkét járművezető elhunyt a helyszínen. Egy nő – az egyik autó utasa – súlyos állapotba került, őt életveszélyes sérülésekkel szállította el a mentőhelikopter. Egy másik férfit – szintén utast – a rohammentőszolgálat (SMURD) autójával szállítottak kórházba.

A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított vizsgálatot az ügyben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?