Közel hétszázan adtak hálát a 16. Kálvin-hét zárónapján Szörcsén
Közel hétszáz lelkipásztor, presbiter, gyülekezeti tag, fiatal és gyermek gyűlt össze a hétvégén a szörcsei református egyházközségben, hogy közösen tegyenek pontot a 16. Kálvin-hét rendezvénysorozatának végére. A hagyományos Gyülekezeti Nap nemcsak méltó lezárása, hanem igazi lelki összegzése is volt az elmúlt hét gazdag programjainak – számolt be szerkesztőségünknek Gerendi Győző lelkipásztor.
A nagyszabású rendezvény sikere mögött többnapos, összehangolt előkészítő munka állt. A szörcsei presbiterek, családtagjaik és a helyi önkéntesek már múlt csütörtöktől építették a gyülekezeti sátrakat az imaterem előtti téren. A háttérben végzett csendes, de szervezett szolgálatnak köszönhetően a vendégek fogadása, a protokolláris feladatok és a résztvevők ellátása is zökkenőmentesen, családias hangulatban zajlott.

Toborzótól a zsúfolásig megtelt templomig
A Gyülekezeti Nap a helyi futballpályán kezdődött, ahol a barátosi Ferencz Ernő Református Fúvószenekar toborzója alapozta meg az ünnepi hangulatot, amelyet a 109. Havadtőy Sándor Cserkészcsapat ünnepélyes zászlófelvonása követett.
A megjelenteket Nt. Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese köszöntötte, aki elsősorban Istennek adott hálát a Kálvin-hét áldásaiért, majd köszönetet mondott a lelkipásztoroknak, önkénteseknek és szervezőknek a felelősségteljes munkáért. Az alkalmat Beder Imre egyházmegyei főjegyző imádsága nyitotta meg, ezt követően a tömeg ünnepi menetben vonult át a nemrégiben felújított szörcsei református templomba, amely a környék második legnagyobb istenháza.
A gyermeknevelés és az elengedés felelőssége
A zsúfolásig megtelt templomban Tüzes-Bölöni Ferenc, az Erdővidéki Református Egyházmegye esperese hirdette az igét a Lukács evangéliuma alapján, a tizenkét éves Jézus templomban maradásának történetét állítva a középpontba. Az igehirdető a gyermeknevelés egyik legfontosabb, egyben legnehezebb kérdését járta körül: hol húzódik a szülői felelősség határa, és mikor kell megtanulni elengedni a gyermek kezét?
„A keresztyén ember vigasztalása az, hogy gyermekeinket nem a bizonytalanságba engedjük el, hanem Isten oltalmába. Ahogyan a mennyei Atya gondot viselt Jézusra, úgy ma is gondot visel mindazokra, akik Benne bíznak” – mutatott rá az erdővidéki esperes.
Az istentisztelet emelkedettségét a gyülekezeti kórusok szolgálata mélyítette el, majd úrvacsorai közösség következett: tizenöt lelkipásztor szolgált öt úrvacsorai asztalnál. Ezzel párhuzamosan a legkisebbeknek Incze Hunor orbaiteleki lelkipásztor tartott gyermek-istentiszteletet.
Közösségi programok és politikai jelenlét
A lelki feltöltődést követően az ünnepi köszöntőké volt a szó. Gerendi Antal egyházmegyei főgondnok az összefogás erejét hangsúlyozta, Gáj Nándor, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke a Kálvin-hét kiemelkedő közösségépítő szerepét méltatta, míg Fejér Levente, Zabola község polgármestere örömét fejezte ki, hogy a községhez tartozó Szörcse adhatott otthont a rangos egyházi eseménynek.

A délután folyamán a közösségi és kulturális programok kapták a főszerepet, így a résztvevők egy nagyszabású kórustalálkozón vehettek részt, ahol a különböző gyülekezeti énekkarok mutatkoztak be. Ezzel párhuzamosan a gasztronómia és a sport szerelmesei is megtalálták a számításaikat: míg a pályán izgalmas futballmérkőzések zajlottak, a sátraknál főzőverseny és szakácsművészeti szemle színesítette a kínálatot. A legkisebbeket és a fiatalokat is változatos programok várták, hiszen a vidám gyermekjátékok mellett az Életrevaló Ifjúsági Együttes, valamint a kovásznai ifjúsági zenekar koncertjei gondoskodtak a jó hangulatról.
Együtt, egy közösségben
A rendezvénysorozat végül ünnepélyes zászlólevonással zárult. A 16. Kálvin-hét hűen foglalta össze az elmúlt napok részprogramjait – a házaspárok, a gyermekek, az ifjúság, a nőszövetségek, a presbiterek és a konfirmandusok napját –, amelyek mind egyetlen üzenet köré fonódtak: Krisztusban egy közösséget alkotunk, és közös felelősségünk a hit továbbadása.
CSAK SAJÁT
