Szirénaszó és közösségi ünnep: Gelencei Tűzoltónap ötödször

Igazi fesztiválhangulat költözött a hétvégén a gelencei sportpályára, ahol a helyi Önkéntes Tűzoltóság – a községháza védnökségével – immár ötödik alkalommal rántotta össze a szakma és a környék legjavát. A jubileumi rendezvény túlmutatott egy egyszerű szakmai versenyen: a bajtársiasság, a generációkon átívelő hagyomány és a szoros barátságok ünnepe volt.

A megmérettetésre idén tizennégy formáció sorakozott fel. Háromszék és Hargita megye lánglovagjai mellett Gelence magyarországi testvértelepülése, Dunaszentgyörgy is képviseltette magát. Külön öröm volt a szervezőknek, hogy a felnőttek mellett négy gyermekcsapat is bizonyította rátermettségét, a múltidézésről és a szakma tiszteletéről pedig a gelencei veterán tűzoltók gondoskodtak, akik idén sem hiányozhattak a sorfalból.

Megmutatták tudásukat | Fotó: Gelencei Önkéntes Tűzoltóság

A mezőny színességét jól mutatja a résztvevők névsora: Esztelnek, Gyergyószárhegy, Hilib, Kászonaltíz, Lécfalva, Lisznyó, Mikóújfalu, Ozsdola, Réty és Zoltán önkéntesei mindent beleadtak a pályán.

A rendezvény a csapatok ünnepélyes, látványos felvonulásával kezdődött, majd rögtön a koncentrációt és fizikai felkészültséget igénylő ügyességi próbák következtek.

A verseny végén a felnőtt kategóriában első lett Esztelnek, második helyen végzett Mikóújfalu, míg bronzérmes lett a házigazda csapat. A gyermek kategóriában aranyérmes lett Kászonaltíz, második helyen végzett Gyergyószárhegy csapata és harmadik helyre futott be Gelence.

Fesztiválhangulat volt | Fotó: Gelencei Önkéntes Tűzoltóság

A Tűzoltónap tökéletes alkalmat biztosított arra, hogy a szomszédos települések önkéntesei tapasztalatot cseréljenek, és tovább mélyítsék a kapcsolatot azzal a két Hargita megyei csapattal, akikkel a gelenceiek már évek óta szoros, baráti viszonyt ápolnak.

A hivatalos program zárásaként, a jól megérdemelt közös ebéd előtt a Gelencei Férfi Dalárda ünnepi műsora emelte az esemény fényét, majd Szecsete Zoltán római katolikus plébános kért áldást a jelenlévőkre és az önkéntesek mindennapi, áldozatos munkájára.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?