Körvonalazódik a sepsiszentgyörgyi metropoliszövezet létrehozása

Metropoliszövezetet alakít Sepsiszentgyörgy és a környező nyolc község, hogy az új EU-s pályázati ciklusban közösen fejlesszék a kistérséget. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester érdeklődésünkre elmondta: egyrészt a megyeszékhelyi tömegközlekedést terjesztenék ki a környező településekre, illetve bicikliút-hálózatot építenének, amint a parlament elfogadja az RMDSZ által benyújtott bicikliutakról szóló törvénytervezetet.

A polgármester elmondta: nemrégiben egyeztettek a Központi Fejlesztési Ügynökség szakértőivel, és arra jutottak, hogy az érintett településeknek közösségfejlesztési egyesületet (ADI) kell létrehozniuk. A társulásban Sepsiszentgyörgy és a nyolc környező település, vagyis Árkos, Sepsiköröspatak, Bodok, Gidófalva, Illyefalva, Uzon, Kökös és Réty vesz részt. Mint a városvezető pontosított, a térséget jogilag metropoliszövezetként kell meghatározniuk, bár méretei miatt jobban illene rá az „együttműködési övezet” elnevezés. 

Kiterjesztik a tömegközlekedést és a bicikliutakat

A metropoliszövezet létrehozását azért szorgalmazzák, mert a 2021–2027-es európai uniós költségvetési ciklus pályázati lehetőségei között szerepel, hogy a megyeszékhelyek és municípiumok a környékükön lévő településekkel összefogva hívhatnak le pénzt a kistérség összehangolt fejlesztésére.

Sepsiszentgyörgy és a környező települések elsősorban a mobilitást elősegítő beruházásokra pályáznának, így a Sepsiszentgyörgy és vonzáskörzetében megfelelő tömegközlekedést alakítanak ki és bicikliút-hálózatot hoznak létre, ezek által jobban összekapcsolják a településeket.

Számítások szerint a háromszéki megyeszékhely vonzáskörzetében lévő nyolc településről naponta több mint 2000 ember jár be dolgozni, és több mint 1000 gyermek jár iskolába Sepsiszentgyörgyre. Az elmúlt években több mint ezer sepsiszentgyörgyi költözött ki a környező falvakba, emellett sok városi jár dolgozni a környező településekre. Mindezeket figyelembe véve szükséges szorosabbra fűzniük a város és a környező falvak kapcsolatát, és kialakítaniuk a megfelelő infrastruktúrát és tömegközlekedést.

A majdani metreopoliszövezet polgármesterei már találkoztak ezügyben | A szerző felvétele

Bár nagy az igény a kistérségi tömegközlekedésre, a jelenlegi törvénykezés nem teszi lehetővé, hogy a sepsiszentgyörgyi hálózatot kiterjesszék a környező falvakra is, mert egyik önkormányzat nem szolgáltathat más közigazgatási területen. Erre jelent megoldást a metropoliszövezet létrehozása által megnyíló pályázati lehetőség.

Sepsiszentgyörgynek már van egy megnyert mobilitási pályázata, amelynek keretében korszerűsítik a városi tömegközlekedési infrastruktúrát, mutatott rá Antal Árpád, aki szerint a következőkben ezt a városi mobilitási tervet terjesztik ki a környező településekre, és ebben az uniós finanszírozási ciklusban pályáznak a kivitelezésre.

Bővítik és korszerűsítik a sepsiszentgyörgyi út- és járdahálózatot

A Sepsi Value Centre bevásárlóközpont megnyitásával megsűrűsödött az autós és gyalogos forgalom a sepsiszentgyörgyi Oltmező utcában, ahol egyelőre gondot jelent, hogy az úttest mellett nincs összefüggő járdaszakasz, amely a bevásárlóközponthoz vezet. Antal Árpád polgármester érdeklődésünkre elmondta: a város mobilitási terve tartalmazza az Oltmező utca felújítását, a járdák kiépítését és a közvilágítás hálózat felújítását.

Mivel érezhetően megnőtt a gyalogos forgalom az utcában, a városháza tavasszal átmenetileg lekövezi az út szélét a gyalogosok számára, illetve a Kökényes utca és a bevásárlóközpont közti szakaszt már összekötötték piskótaköves járdával. Az Oltmező utcán végigvezető összefüggő járdaszakasz és az új közvilágítási rendszer kiépítése – amely az Árkos patakáig tart majd –, várhatóan jövő évben kezdődik. A sepsiszentgyörgyi mobilitási terv keretében emellett felújítják és bővítik a Stadion, Gyár, Grigore Bălan, Nicolai Iorga és a Păius David utcát és azok járdáit is.

(Címlapkép: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata - Facebook)

Kapcsolódók

Kimaradt?