Újra rendet teremt a városban a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség

Újra rendet teremtene a városban a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség, amelyet a következő időszakban meg is erősítenek. Az önkormányzat bővíti a térfigyelő-kamerarendszert a városban, testkamerákkal szerelik fel a helyi rendőröket, és drónokat vásárolnak, amelyekkel a magasból rögzíthetik a törvénysértéseket, amelyeket másként nem tudnának lefülelni.

Mint ismert, az önkormányzatok több mint egy év után kapták vissza a helyi rendőrségek fölötti irányítást, miután a járványhelyzetre hivatkozva tavaly márciusban átkerültek a belügyminisztérium, illetve az országos rendőrség irányítása alá és főként a járványügyi intézkedések betartását, a karanténközpontokat és az otthon elkülönült fertőzötteket ellenőrizték. Az elmúlt egy évben az a furcsa helyzet állt fenn, hogy a helyi rendőrségeket anyagilag továbbra is az önkormányzatok finanszírozták, de semmilyen parancsot nem tudtak nekik adni, mutatott rá Antal Árpád.

Sepsiszentgyörgy polgármestere megállapította, hogy a helyi rendőrség felügyeletének hiányában az elmúlt egy évben lazult a fegyelem a városban. Például a város határozata ellenére a lakónegyedekben parkolnak az 1,9 tonnánál nagyobb haszongépjárművek, a bicikliutakon parkolnak az autók, illetve a lakosság elszokott a parkolóhelyekért való fizetéstől.   

Bekamerázzák a közbiztonság szempontjából érzékeny helyszíneket

Hadnagy István a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség igazgatója érdeklődésünkre elmondta, jelenleg 43 személyből áll az állomány, ebből 4-5-en csak irodai munkát végeznek, a többiek váltásban az utcán tartózkodnak. Egy időben 10 helyi rendőr járja Sepsiszentgyörgy utcáit és végzi a közrendészeti, közbiztonsági, forgalomrendészeti, építkezés-, kereskedelem- és környezetvédelmi felügyeleti munkát.

Antal Árpád polgármester szerint az elmúlt egy évben lazult a fegyelem a városban | Fotó: Vargyasi Levente

Az igazgató szerint Sepsiszentgyörgyön jelenleg 94 térfigyelő kamera üzemel a forgalmas helyeken, illetve a közbiztonság szempontjából érzékeny helyszíneken. Idén 15-20 kamerával bővítik a térfigyelő-rendszert, illetve annak háttéregységeit, a tárhelyeket, szervereket és fejlesztik a térfigyelő rendszer szoftverét, amely lehetővé teszi, hogy a kamerák által rögzített felvételeket elemezzék. Például meg tudják majd adni egy autó rendszámát és a rendszer az adatbázisból kiválasztja a filmet, amely végigköveti az adott jármű útját.

Hadnagy István rámutatott: a térfigyelő kamerák felvételeihez egyetlen más hatóság sem fér hozzá, és a felvételek 30 nap után automatikusan törlődnek a rendszerből. A térfigyelőrendszer nem a jóhiszemű emberek követését szolgálja, hanem a közbiztonságot növeli, hiszen ennek egyrészt visszatartó hatása van, másrészt bűncselekmény esetén az elkövetők utólagos azonosításában van szerepe.

A helyi rendőrség igazgatója szerint a kamerák felvételeit kizárólag az ügyészségnek vagy a rendőrségnek mutatják meg az elkövetők beazonosítása érdekében. Érdeklődésünkre elmondta: számos esetben érkezik kérés civilektől is, hogy segítsenek például egy közúti baleset, koccanás részleteinek kiderítése érdekében. Ez esetben az érintetteknek az országos rendőrségnél kell az ügyben panaszt tenniük, amely alapján elrendelhetik a felvételek kielemzését.

Problémát jelez, ha egy utcában szögesdrót van a kerítéseken

Portálunk érdeklődésére a helyi rendőrség vezetője leszögezte: Sepsiszentgyörgyön a közbiztonság szempontjából nincsenek forró pontok, úgynevezett no go-zónák, ám a forgalmas helyeken – piac, bevásárlóközpontok, park – megjelennek egyrészt a kéregetők, másrészt az embereket leszólító, zaklató kiskorúak.  

Antal Árpád polgármester árnyalta ezt a képet, rámutatott: egyrészt vannak olyan helyek a városban, ahol a biztonsági kamerát egy másik kamerával kell megfigyelni, hogy ne legyen lehetőség azokat kiiktatni. Másrészt – a polgármester szerint – valamilyen problémát jelez, ha egy utcában a kerítésekre szögesdrótot szerelnek a lakók, hiszen ezt általában nem teszik olyan helyen, ahol nem kell megvédeni az udvarokat.

Hadnagy István igazgató figyelmeztetett: a térfigyelőrendszer a közbiztonságot növeli | Fotó: Vargyasi Levente

Vannak olyan utcák Sepsiszentgyörgyön – az Őrkő negyed közelében –, ahol a lakók szögesdróttal védekeznek, mutatott rá Antal Árpád, aki szerint el kell mondaniuk, hogy ez probléma, ezért a városháza odafigyel ezekre a helyekre, és minden négyzetméternyi közterületet kamerákkal fognak megfigyelni az ott lakók biztonsága érdekében.

Antal Árpád rámutatott: nemcsak szigorítanak, hanem fel is zárkóztatnak, hiszen a közbiztonsági programnak kéz a kézben kell járnia a felzárkóztatási programmal is. A sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak van felzárkóztatási programja, amely az Őrkő negyedi lakosokat célozza, mondta a polgármester.

Testkamerák és drónok a közbiztonság érdekében

Idén bővítik a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség eszköztárát, fűzte hozzá Antal Árpád: testkamerákkal szerelik fel a helyi rendőröket, ami egyaránt védi a hatósági személyt és a polgárokat is, hiszen minden köztük lévő interakciót rögzítenek, így nem lehet majd azon vitatkozni, hogy ki beszélt csúnyán a másikkal, vagy ki lépte túl a hatáskörét.

Emellett idén a helyi rendőrségnek egy-két drónt is vásárolnak. Vannak ugyanis olyan nehezen megközelíthető helyek a városban, ahol a törvénytelen tevékenységeket végző személyeket nehéz rajtakapni, ha autóval közelítik meg a helyet. A korszerű drónok segítségével viszont a magasból szemmel tarthatják ezeket a városrészeket, magyarázta a polgármester. Hozzátette: fontos, hogy a lakosság is jelezze a helyi rendőrség, az országos rendőrség vagy csendőrség felé, ha bűncselekményt észlel.

Felszámolják a hajléktalanok kunyhóit és a rögtönzött kamionparkolót

Hadnagy István arról számolt be, hogy ezen a héten elszállítottak a volt Euro Piac területéről egy fém barakkot, amelybe hajléktalanok költöztek be. Az ott élőknek felajánlották, hogy elszállásolják őket a civilizált körülményeket biztosító hajléktalan szállóban. Ezen a héten az Olt partján, az állomási tó közelében ugyancsak hajléktalanok által hulladékból épített kunyhót is felszámolják. Erre az intézkedésre azért van szükség, mert ha nem fékezik meg az ilyen rögtönzött építkezéseket, akkor hamar arra ébredhetnek, hogy adott térségben egy sor ilyen építmény alakul ki.

Fotó: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala

Felszámolják a volt Euro Piac helyén kialakult rögtönzött kamion- és autóbusz-parkolót is, mondta érdeklődésünkre a polgármester. A teherautók azt követően kezdtek a város területén lévő területre parkolni, hogy a Sepsi Value Center építésével megszűnt a korábbi, Oltmező utcában lévő kamionparkoló, ami egy magánvállalkozás tulajdonában volt.

Antal Árpád elmondta: Sepsiszentgyörgyön a város Brassó felőli kijáratánál lehet közterületen kamionnal parkolni. Az önkormányzatnak jelenleg nincs lehetősége más kamionparkolót kialakítani, ezt a versenyszférának kell megoldania, és biztosítania kell a teherautók és autóbuszok őrzését.

Kapcsolódók

Kimaradt?