banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Korrupt háromszéki rendőr: gyilkossági kísérletet tussolt el

Családon belüli erőszak esetét tussolta el a torjai rendőrőrs egyik tisztje úgy, hogy nem iktatta az áldozat panaszát és a bizonyítékokat, nem biztosította a megvert asszony védelmét. Mindezért cserébe három alkalommal is elfogadta a megvesztegetést az agresszor apjától, hogy megakadályozza a gyilkossági kísérlet elkövetőjének büntetőjogi felelősségre vonását, derült ki a Kovászna megyei ügyészség szerdai közleményéből.

A vádhatóság tájékoztatása szerint hivatali visszaélés, hamisítás és megvesztegetés elfogadása miatt vádat emeltek a torjai rendőrőrs egyik tisztje ellen, akit bírósági felügyelet alá helyeztek. Rajta kívül egy másik férfit is bírósági felügyelet alá helyeztek, akit azzal vádolnak, hogy fia érdekében háromszor is megvesztegette a torjai rendőrt.

Az ügyészség közleménye szerint a megvert asszony idén január 18-án fordult panaszával a torjai rendőrséghez, ám a rendőr nem tett eleget hivatali kötelességének, és nem regisztrálta a családon belüli erőszak áldozatának panaszát és a bizonyítékokat, illetve nem intézkedett az asszony védelme érdekében sem.

Illusztráció | Fotó forrása: Pexels

A rendőrtiszt később jelentésében azzal a valótlan állítással védekezett, hogy azért nem regisztrálta a panaszt és járt el a családon belüli erőszak ügyében, mert nem értette az áldozat által beszélt nyelvet, állapította megy az ügyészség. Hozzáteszik: a torjai rendőrtiszt indokolatlanul tagadta meg a hivatali kötelezettségeinek teljesítését, hiszen a valóságban ő maga is meggyőződött a bűncselekmény elkövetéséről.

A háromszéki vádhatóság szerint az érintett rendőr három alkalommal, tavaly október 22-én, idén január 19-én és március 29-én megvesztegetésként jogosulatlan előnyöket fogadott el az elkövető apjától, hogy megakadályozza az eredetileg testi sértéssel majd gyilkossági kísérlettel vádolt férfi felelősségre vonását. Az ügyben bűnvádi eljárás indult a másodrendű vádlott, a rendőrt megvesztegető apa ellen is. Az ügyészség közleménye leszögezi: a vádemelés ellenére a vádlottakat megilleti az ártatlanság vélelme.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?