Őrizetbe vette a DNA a Máramaros megyei közlekedésrendészet vezetőjét

Őrizetbe vették a DNA ügyészei Gheorghe Dumitru Goth rendőrfőfelügyelőt, a Máramarosi Megyei Közlekedésrendészet vezetőjét és azzal vádolják, hogy törölte a rendőrségi számítógépes alkalmazásból a vezetői engedély felfüggesztésével kapcsolatos adatokat.

A DNA kedden jelentette be, hogy a közlekedési rendőrség vezetője ellen hivatali visszaélés (2 bűncselekmény) és okirathamisítás bűncselekménye miatt nyomoznak a kolozsvári területi ügyészek. Ugyanebben a dossziéban egy másik személy ellen is eljárást indítanak járművezetői engedély nélküli rendszeres járművezetés bűncselekménye miatt.

Az ügyészek szerint 2024. május 11-én Gheorghe Dumitru Goth törölte a rendőrségi számítógépes alkalmazásból az ügyben vizsgált másik gyanúsított járművezetési jogának 150 napos időtartamra történő felfüggesztésére vonatkozó adatokat. Goth állítólag rábírta a közlekedésrendészet egyik beosztottját, hogy ugyanebben a számítógépes alkalmazásban olyan bejegyzést tegyen közzé, amely szerint a gyanúsított járművezetési joga érvényes, annak ellenére, hogy a férfi jogosítványát bírósági határozattal 2024. április 26-tól felfüggesztették. Így gyakorlatilag egy esetleges ellenőrzés során semmissé vált volna a közlekedési rendőrök lehetősége, hogy megállapítsák, hogy felfüggesztették a járművezetési engedélyét – írja a DNA.

Az ügyészek azt is állítják, hogy május 28-án és június 6-án a gyanúsított annak ellenére vezetett, hogy  április 26-ától kezdődően 150 napra felfüggesztették az engedélyét. A máramarosi közlekedésrendészet vezetőjét pedig azzal is vádolja a DNA, hogy 2024. április 20-án elrendelte egy sofőr vezetői engedélyének visszaadását annak ellenére, hogy nem adott elsőbbséget és személyi sérüléssel járó közúti balesetet okozott.

A Máramaros megyei Rendőr-főkapitányság közleményben azt írja, hogy „kizárólag feddhetetlen és professzionális rendőrökkel” kívánja működtetni a rendszert, és „határozottan elhatárolódik minden olyan helytelen magatartástól vagy cselekedettől, amely sérti az értékeit és nem áll összhangban a törvényekkel”. Ugyanakkor leszögezik: „támogatnak minden olyan tevékenységet, amely az igazságszolgáltatás érdekeit szolgálja”. A megyei főfelügyelőség szerint az inkriminált közlekedési rendőrt 2024. augusztus 12-ei hatállyal felfüggesztették.

Kapcsolódók

Kimaradt?