Kormányalakításról még korai beszélni

Az államelnök-választások második fordulója után kezdődnek a tárgyalások az új kormány megalakításáról – jelentette ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke és államfőjelöltje szerdán Szatmárnémetiben.

Kelemen Hunor az Agerpres alapján kifejtette, a parlamenti választásokon leadott szavazatok alapján kiszámítják az egyes politikai alakulatok törvényhozóinak számát a leendő parlamentben, majd a megválasztott elnöknek tiszteletben kell tartania azt a demokratikus alapelvet, hogy a legtöbb szavazatszámot elérő párt javasol miniszterelnököt.

Fotó: Szatmár megyei RMDSZ/Facebook

Mivel várhatóan egyetlen párt sem fogja megkapni a szavazatok 50 százalékát plusz egy szavazatot, valószínűleg ismét kormánykoalíció fog alakulni. „Természetesen, ha abban a többségben szükség lesz ránk, kormányra lépünk. Erről a miniszterelnök nevesítésekor folynak majd az egyeztetések, nem előtte és nem a két forduló között. Legyen világos: ezek a tárgyalások december 9-e után kezdődnek, nem előtte” – szögezte le az RMDSZ elnöke.

Megismételte, hogy egyelőre nem árulhatja el, kit tervez támogatni az elnökválasztások második fordulójában. Azt is elmondta, nem kérte senki, hogy lépjen vissza. „November 24-én várok minden állampolgárt az urnákhoz, és azon leszek, hogy megválasszanak, utána a december elsejei parlamenti választás lesz a prioritásunk, amikor pedig az is lejár, akkor koncentrálunk december 8-ára” – szögezte le az RMDSZ elnöke.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?