Könnyebbé tették az orosz hadifogság igazolását a leszármazottaknak

Egy intézmények közötti, határon átnyúló együttműködésnek köszönhetően könnyebben tudják igazolni jogosultságukat az állami juttatásra az orosz hadifogságba elhurcoltak leszármazottai. Az új eljárást decemberben próbálták ki és január 5-étől jelentősen lerövidülhet a megfelelő igazolások beszerzésének ideje.

Az RMDSZ, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Magyar Állami Levéltár együttműködése révén jelentősen egyszerűbbé válik az orosz hadifogságban eltöltött időszak igazolása azok számára, akik a második világháború idején elhurcolt felmenőik után igényelnék a rendszeres állami juttatást. Mint arról korábban beszámoltunk, akár havi 3500 lejt is kaphatnak azok a leszármazottak, akiknek elhunyt apjuk orosz hadifogságban volt.

Az ügyintézés változásairól Veress Dávid, az RMDSZ csíkszeredai parlamenti képviselői irodájának munkatársa tájékoztatta a sajtó képviselőit szerdán délután. Mint elmondta: Hargita megyében mintegy 13 ezer igénylés érkezett be az elmúlt másfél évben az 1990-ben elfogadott, többször módosított 118-as számú törvény alapján járó állami juttatás iránt. A havi rendszerességgel adható járadékra való jogosultság igazolására az orosz hadifogságba elhurcolt szülők katonakönyve szolgál elsősorban, ennek hiányában legtöbbször a pitești-i katonai irattárhoz kellett fordulni, ám a válasz gyakran hosszú hónapokig késett – számolt be Veress Dávid.

A román féllel való hosszas egyeztetést követően az romániai magyar érdekképviselet, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Magyar Állami Levéltár bevonásával új, gyorsabb eljárási rendet sikerült kidolgozni és tesztelni – mondta el Veress. Az új eljárás során a Magyar Állami Levéltár a nála fellelhető adatbázisok felhasználásával, kétnyelvű, román-magyar tanúsítványt tud kiadni a kérelmezők számára, amelyet a táborokban eltöltött időszakot igazoló, interneten fellelhető orosz nyelvű igazolással (és annak hiteles román nyelvű fordításával) szükséges kiegészíteni. Az orosz nyelvű iratot bárki önállóan megkeresheti az érintett szülő adatait kikutatva a magyar adatbázisokban szovjet táborok magyar foglyai címszó alatt.

Az egyszerűsített ügyintézést minden erdélyi megyében egy-egy megbízott segíti, akik segítenek az ügyiratcsomó összeállításában, a kérelmek benyújtásában is. Hargita megyében 0266-311836-os vagy a 0743-663-590-es számon lehet érdeklődni a járadékkal kapcsolatosan. Az új eljárási rend január 5-étől lép életbe – emelte ki Veress Dávid.

Az ügyintéző beszámolt arról is, hogy várják mindazoknak a személyes történeteit, akiknek szülei érintettek voltak az orosz hadifogságban. Szívesen fogadják a kézzel írott visszaemlékezéseket, családi emlékeket az érdekképviseleti irodákban.

(Borítókép: mult-kor.hu)

Kapcsolódók

Kimaradt?