Klaus Iohannis: „fogadjuk 2024-et reménnyel”

A román állampolgárok 2023-ban súlyos megpróbáltatásokkal és bizonytalansággal teli időszakon mentek keresztül, de Románia biztonságos ország maradt, stabil kormánnyal, amely folytatta a nagy állami intézmények modernizálását – mondta Klaus Iohannis államfő újévi üzenetében.

Fotó: Presidency.ro

Az Agerpres beszámolója alapján Iohannis felidézte, hogy miközben az ország határain még mindig háború dúl, Románia továbbra is biztonságos ország. „Tagjai vagyunk a NATO-nak, történelmünk legnagyobb biztonsági garanciáival rendelkezünk, így mindannyian védve vagyunk minden lehetséges fenyegetéssel szemben. Sikerült stabil kormányt fenntartanunk, amely folytatta a főbb állami rendszerek modernizálását az oktatástól az egészségügyön át az infrastruktúráig és a közigazgatásig” – mondta újévi üzenetében Iohannis.

Az elnök kijelentette, Románia „robosztus” gazdasággal rendelkezik, és sikerült megerősítenie energiafüggetlenségét, többek között a környezetet védő zöld technológiák alkalmazásával.

„Az év vége jó alkalom arra is, hogy optimistán és bizakodva tekintsünk a jövőbe. Hatalmas fejlődési potenciállal rendelkezünk, és a 2024-es választási év olyan döntések elé állít bennünket, amelyek meghatározzák országunk sorsát. Ezért létfontosságú, hogy minden jövőbeli választáson éljünk szavazati jogunkkal, ha azt akarjuk, hogy Romániát olyanná tegyük, amilyenné mi szeretnénk. Fogadjuk tehát 2024-et reménnyel és azzal a meggyőződéssel, hogy együtt minden akadályt le tudunk győzni. Az egység és a szolidaritás szellemében kívánok mindannyiuknak egészséget, boldogságot és sikereket az új évre! Boldog új évet!” – zárta üzenetét az államfő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?