Kiderült, mennyibe kerültek az adófizetőknek Klaus Iohannis utazgatásai 2023-ban

Több mint kilencmillió eurót költött Klaus Iohannis elnök idén a hivatalos külföldi látogatásaira.

Fotó: presidency.ro

Az Államelnöki Hivatal az Agerpres megkeresésére arról tájékoztatott vasárnap, hogy az állanfő 34 hivatalos külföldi utazást tett, amelyek összértéke meghaladta a 41 millió lejt. Ezzel gyakorlatilag megduplázta a tavalyi „kiszállásaival” járó kiadásokat, hiszen 2022-ben a 21 külföldi útja mintegy 16,6 millió lejbe került.

Az Agerpres a hivatal közleménye alapján emlékeztetett arra, hogy Iohannis 2023-ban elutazott többek között Azerbajdzsánba, Luxemburgba, Belgiumba, az Egyesült Arab Emírségekbe, Bulgáriába, Japánba, Szingapúrba, az Egyesült Királyságba, Izlandra, a Holland Királyságba, Szlovákiába, a Moldovai Köztársaságba, Litvániába, Spanyolországba és még Magyarországon is tett hivatalos látogatást. Mindezek mellett az államfőnek két körútja is volt: egy Latin-Amerikában (Brazília, Chile és Argentína - április 18-25.) és egy Afrikában (Kenya, Tanzánia, Zöld-foki Köztársaság és Szenegál - november 14-23.).

Iohannis diplomáciai útjai, mint ismeretes, az év során többször is vita tárgyát képezték. Az Europa Liberă már nyáron arról cikkezett, hogy az államelnök öt hónap alatt már majdnem kimerítette az külföldi utazásokra szánt 5 millió eurós költségvetését. Ezt az év végéig majdnem meg is duplázta.

Az Agerpres által kapott tájékoztató ugyanakkor arra is emlékeztett, hogy az államfő 2023-ban két kitüntetést kapott: a Franz Werfel emberjogi díjat és a Német Polgári Díjat (Németországban június 3-4-én.).

Az elnöki hivatal közlése szerint az év eleje és december 13. között Iohannis elnök 11 törvényt küldött vissza újbóli megfontolásra a parlamentnek, és 14 alkotmányossági óvást nyújtott be az alkotmánybírósághoz. December 13-ig 34 kegyelmi kérelmet regisztráltak, de ezeket az államfő idén sem hagyta jóvá. Átadott viszont 740 kitüntetést az elnöki hivatal, amiből 34-et az egészségügy, az oktatás, a kultúra, a szociális nevelés és a sport területén működő intézményeknek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?